Aztán lassan, de tényleg nagyon lassan kezd leesni, hogy itthon. A piros fények pedig a tévé, illetve a beltéri egység alvó üzemmódjának pislákoló szemei. Nem pedig Soros Györgyé. Pedig néhány másodperce még, az ébredés határának másik oldalán ő nézett rám világító, piros szemeivel.
Egy vulkánokkal teli, izzó, füstölgő szigeten nyújtotta a karját, miután kiszálltam egy csónakból. Azt mondta, hogy
most már minden rendben van, megmenekültem.
- Neeeeeeeeem!
- kiabáltam álmomban.
Aztán a film megszakadt, (hála Istennek) vélhetően ekkor futott ki ijedtemben a levegő a tüdőmből, ami az ébredéshez vezetett.
Hogyan jutottam idáig? Hogy álmomban az az ember ment meg, akinek az eszméi, eszményei olyan messze állnak tőlem, mint kevés dolog a világon.
Azt hiszem, a Fidesznek ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Ugyanis
Soros György általi megmentésem rémálma a Fidesz rémvalóságából táplálkozott.
Hiszen, mint a közéletet hivatásszerűen figyelő ember annyiszor hallom naponta a "Soros György", "Soros-terv", "Soros-hálózat" szavakat, hogy az lett volna a csoda, ha mindez legalább egyszer nem tolakodik be az alvó üzemmódban lévő elmémbe.
Ebből az álomból jó volt ugyan felébredni, csak kár, hogy
a Fidesz alpári, "aki nincs velünk, az ellenünk van" alapra épített gyűlöletkormányzása miatt a valóság sem sokkal szebb. Egyáltalán nem az. Mert a nevében magasztos, gyakorlatában allantas Nemzeti Együttműködés Rendszere, a NER egy kalap alá vesz mindenkit, akik nem ők, akik pedig nem ők, azokat ki akarják nyírni.
Így kerülhettem Soros György szigetére álmomban.
Szerencsére azonban nem csak Orbán Viktor, illetve egykori támogatója között lehet választanom. Mert ha a magyar valóság nem is ad túl sok okot bizakodásra, azért még mindig éltethet a tudat, hogy lehet igazi választásom.
Mert van választásunk.
Áprilisban éljünk vele!