A hódmezővásárhelyi plébános szavaiból az következik, hogy a Fidesz ne induljon a választáson!

Mert nem ír programot.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a hódmezővásárhelyi plébános előre jelezte, a hétvégén mindkét helyi római katolikus templomban kihirdeti iránymutatását, hogy kire NE szavazzanak a hívek.

Nyíltan a fideszes jelölt mögé állt a hódmezővásárhelyi plébános

Németh László esperes-plébános a hétvégén hirdeti ki útmutatását mindkét római katolikus templomban, hogy ne Márki-Zay Péter ellenzéki jelöltre szavazzanak a hívek, írta a Vásárhely24-re hivatkozva az Index.Németh úgy nyilatkozott a lapnak, hogy"a leghatározottabban elhatároljuk magunkat Márki-Zay Péter otromba hazugságaitól és rágalmaitól".

Válaszképpen a független jelölt azt kérte katolikus szimpatizánsaitól, vele együtt vegyenek részt a vasárnapi fél 10-es szentmisén, és imádkozzanak a megbékélésért, az egyház egységéért.

Válaszolt a vásárhelyi független jelölt a Fidesz mellett politizáló plébánosnak

Márki-Zay a közösségi oldalán tett közzé felhívást, melyben eképp buzdítja támogatóit:"Az egyház tisztasága és keresztény értékeink melletti kiállás jegyében arra kérem az engem és családomat tisztelő és szerető katolikus testvéreimet, hogy velem együtt legyenek jelen a Szent István király plébánia vasárnapi 9h30-as szentmiséjén, és együtt imádkozzunk a megbékélésért, az egyház egységéért."

Ma délelőtt tehát megtörtént az ominózus „kortesmise”, Németh László plébános atya – a szentmisét nem ő celebrálta – kerek perec a független jelölt ellen, a fideszes jelölt mellett kampányolt. Tízperces beszédét nem minden hívő fogadta lelkesedéssel, az Index beszámolója szerint az emberek jó része a plébános beszéde közben elhagyta a templomot. (Lapunk igyekszik több forrásból is tájékozódni, de a Fidesz propagandaoldalai cikkünk írásakor valamiért még mindig mélyen hallgatnak a szentmisére bevitt pártpolitikáról.)

Az atya beszéde elején egy Markos–Nádas-poénnal kezdett, majd hirtelen anyagiasra váltott.

A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot

– szónokolt Németh László, majd egy érdekes kitételt tett.

Aki politikára adja a fejét, annak meg kell felelnie valamilyen minimális erkölcsi követelménynek. Például, hogy ír egy programot. Annak a programnak lesznek majd támogatói, és akkor lehet majd jelentkezni a politika színpadán. De vádaskodásokkal, hamis dolgokkal nem érdemes szerepelni.

Ez a kijelentés azért érdekes, mert a Fidesz úgynevezett programja már 2014-ben is annyiból állt, hogy „folytatjuk”, de tavaly év végén Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában,

teljesen mindegy, hogy a Fidesznek van-e választási programja, mert azt úgyis csak a választók 1 százaléka olvasná el, ráadásul már 2010 óta kormányoznak, és mindenki látja, milyen eredményeket ért el az ország.

Németh László plébános úr szavaiból tehát logikusan következik, hogy ha a Fidesz nem ír választási programot, akkor nem felel meg a minimális erkölcsi követelményeknek, tehát ne adja a fejét politikára!

De vissza a kortesmisére! Az Index tudósítása szerint a résztvevők közül sokan kikerekedett szemmel mentek ki a templomból. Márki-Zay Péter, a független jelölt megállt az épület előtt, és fogadta a gratulációkat.

A hírportál több megszólalót is idézett:

Ötgyermekes édesapa: „A pap, aki beviszi a politika mocsarába a híveit, annak el kell viselnie a következményeket.”

Idősebb férfi rögtön utána: „Pofátlanság!”

Dávid, a harmincas évei elején járó fiatal: „Márki-Zay egy talpig becsületes, tisztességes ember, aki azelőtt lett hiteles, hogy politikusnak állt volna. (…) Most nagyon felbolydult a város, a fiatalok – akik eddig nem foglalkoztak politikával – egymásnak küldözgetik a fejleményeket, és biztatják egymást, hogy menjenek majd el szavazni a független jelölt mellett.”

Az Index azt is közölte, többen Szegedről jöttek el, hogy szolidaritást vállaljanak Márki-Zayjal. Egy fiatal férfi arról beszélt a portálnak, hogy bár Lázár János és a fideszesek hosszú évek óta nyerik a választásokat a térségben, nagyon sokan utálják őket. Épp ezért jelent sokaknak reménysugarat szerinte Márki-Zay előrelépése, aki „vette a bátorságot ahhoz, hogy beszálljon a politika mocsarába”.

„Úgy látszik, van az a pénz, amiért a plébános eladta magát, szégyellheti magát érte” – vélte egy idősebb úr. – „Sokan egymásnak gratuláltak a mise után, hogy nem balhéztunk a plébános agitációja közben, pedig nagyon szívesen közbeszóltunk volna.”

„Egyáltalán hogy gondolja az atya? Hogy majd mint a birkák módjára be lehet minket terelni, és majd mindenki egyetért vele?” – summázta a történteket egy férfi.

Húsz évig jóban voltak, Márki-Zay és a plébános együtt dolgoztak az egyházközösségben, de „ennek most egy pillanat alatt vége lett” – nyilatkozta egy, a templomból távozó hölgy.

„Én nagyon tiszteltem ezt az atyát, de ennyire megvették? Eladta magát, eladta az egyházat” – fogalmazott meg éles kritikát az egyházközség egy másik hölgy tagja.

Márki-Zay: imádkozzunk az egyházért, az egyház tisztaságáért!

„Végtelenül elszomorított és nagyon rosszul esett az, hogy a plébános atya, aki Almási István úr temetésén még a menetből kinyúlva, kezet nyújtott nekem, ennek a méltánytalan támadásnak lett az eszköze” – nyilatkozott a független polgármesterjelölt a sajtónak a szentmisét követően.

„Természetesen kell készülni egy programmal, de én ma egy szentmisére jöttem” – tette hozzá. Azt is elmondta, azt szeretné kérni a plébánostól, hogy térjen meg, és gondolja végig, mit csinál. Mert amit tesz, azzal nem neki árt, hanem az egyháznak. „Azt gondolom, hogy a katolikus egyház tekintélye óriásit csorbult a mai napon, és arra kérek minden jóérzésű magyar embert, keresztényt, katolikust különösen, hogy imádkozzunk az egyházért, az egyház tisztaságáért!”

Közben Márki-Zay Péter a Facebookon tett nagyon emberi gesztust. Közölte, a plébános atya személyét a pártpolitika áldozatának tekinti és továbbra is kiáll mellette szeretetben.