Ausztria az Európai Bírósághoz fordul Paks II. miatt

Az osztrák kormány azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottság határozatát, mellyel jóváhagyták a bővítést - mondta el egy minisztériumi szóvivő.

"Az Európai Bizottság rossz üzenetet küld az energiapolitikában azzal, ha habozás nélkül jóváhagyja az atomerőmű építéséhez nyújtandó támogatást"

- szólt a tárca indoklása.

A bizottság 2014 novemberében kezdte vizsgálni a paksi atomerőmű-bővítés állami támogatását, végül tavaly tavasszal jóváhagyta az orosz hitellel megvalósuló projektet.

"Az elmúlt hetekben nagyon körültekintően megvizsgáltuk ezt a lehetőséget, és arra a következtetésre jutottunk, hogy rendelkezésünkre állnak a szükséges jogi alapok"

- hangsúlyozta az APA osztrák hírügynökségnek a 2017-es választásokon győztes Osztrák Néppárt környezetvédelmi minisztere, Elisabeth Köstinger.

Ausztria azt fogja megkérdőjelezni, hogy a közösség érdekeit szolgálja-e a bizottság döntése. Az osztrák környezetvédelmi minisztérium szerint az atomenergia támogatása csak ebben az esetben fogadható el. A bizottsággal szemben a bécsi kormány nem fogadja el a budapesti kabinet érvelését, és úgy véli, hogy Magyarország más forrásokból is tudná fedezni energiaszükségletét. Ausztria szerint a közbeszerzési pályázat kiírásának hiánya is gondot jelenthet Paks II. esetében.

Az osztrák kormány február 25-ig nyújthatja be semmítési kérelmét a bíróságnak.