Félnek: a fideszesek bojkottálták a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Orbán és Pintér el sem mentek rá

Egy országot nem lehet így irányítani.

A bizottságot azért hívták össze a múlthéten, hogy meghallgassák Orbán Viktort és a fideszes képviselőket arról, hogy milyen Soros-tervről szoktak beszélni, amiről egyrészt még soha, senki nem hallott rajtuk kívül, másrészt a kerítés felállítása óta 2300 menedékkérőt fogadtak be titokban. Vona Gábor Jobbik-elnök ehhez csatlakozva felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ő is jelenjen meg az ülésen, hiszen neki bőven lenne mit mondania erről.

Azonban sem a miniszterelnök, sem a belügyminiszter nem ment el, majd végül a többi fideszes is otthagyta az ülést.

Németh Szilárd fideszes bizottsági alelnök korábban már jelezte, hogy értelmetlenkedni fognak a bizottságban: előbb kijelentette, hogy azon az LMP-s Szél Bernadett -aki szerintük Soros-ügynök- nem jelenhet meg, pedig ilyen egyszerűen nincs, hiszen ő is bizottsági tag. Aztán kitalálták, hogy ha mégis megjelenik, akkor ők fognak távozni a bizottságról.

Döbbenetes, de a nyílt ülésről a fideszesek tényleg kivonultak Szél Bernadett miatt, holott a nyílt ülés lényege az, hogy nyílt, tehát nem csak Szél, hanem szinte bárki számára nyilvános dolgok hangzottak volna el. Ezt nyilván előre tudták a fideszesek is, ezért nem rángatták be sem Orbán Viktort, sem Pintér Sándort a bizottsági ülésre.

Színháznak érzi? Az is.

A hvg.hu szerint Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja ezen túl felhívta a figyelmet arra is, hogy Szél Bernadett nemzetbiztonsági átvilágításon esett át akkor, amikor a bizottság tagjává választották, tehát ha igazak lennének a Németh Szilárd fejéből kipattant gondolatok, akkor most a nemzetbiztonsági szolgálatok elég kellemetlen helyzetbe kerültek.

A másik forgatókönyv persze az, hogy Németh Szilárd csak megint Németh Szilárd volt, és nincs szó semmilyen kockázatról, a fideszesek egyszerűen nem akartak magyarázatot adni arra, hogy a több tízmilliárd forintos kampány alatt mégis miért telepítettek be több ezer menedékkérőt az országba.

Mivel a nemzetbiztonsági bizottság a fideszesek nélkül határozatképtelen, így érdemi munka sem történhetett.

Molnár Zsolt közölte, hogy mivel a kormány nem hajlandó válaszokat adni, így magától Soros Györgytől fogják levélben megkérdezni, hogy van-e Soros-terv. Most sokkal előrébb leszünk.