Visszavonták az orvosi rendelők felújítására szánt pénzeket Miskolcon

Nem árulják el, miért.

Mint mondta, a Diósgyőri Kórház bezárásával már így is mostoha egészségügyi körülmények alakultak ki a városrészben, a tavalyi év utolsó rendes közgyűlésén pedig az is kiderült, hogy több, a területen található orvosi rendelő – dél-kiliáni, perecesi, vasgyári – felújítására előzőleg tervezett pénzeket visszavonta a fideszes városvezetés.

A közgyűlésben ennek okaira is rákérdezett, választ azonban a mai napig nem kapott. Pakusza Zoltán közölte: a napokban újra levelet írt Miskolc polgármesterének arról érdeklődve, miért vonták meg a támogatásokat, hová csoportosították át az összeget, várható-e, hogy 2018-ban az elmaradt fejlesztéseket pótolják, illetve várhatóak-e összevonások például a perecesi rendelő esetében.