Már nem csak akkor lehet farsangozni az ovisoknak, ha Simicskóval fotózkodnak

Összedőlt a mesterterv.

Bejárta a világhálót az a fotósorozat, amelyen az látszik, hogy Simicskó István, az Újbudán újrázásra készülő Fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány honvédelmi minisztere óvodások előtt beszélt magáról és a terveiről.

Lázár szerint Simicskó hibázott azzal, hogy az óvodásoknál kampányolt

Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón kérdést kapott Simicskó István honvédelmi miniszter szerdai óvodai performaszárról. Simicskó István Újbuda (Bp. 2. OEVK) fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Hoffmann Tamás, a XI. kerület fideszes polgármestere a Napsugár Óvodában ünnepelte meg sajtónyilvános keretek közt, hogy felújítottak egy óvodát. Ahogy írja: "több mint 50 millió forintból korszerűsítettük a Napsugár Óvodát Őrmezőn."

Aztán kiderült az is, hogy miképp tudták rávenni az ovisokat arra, hogy megszülessenek ezek a közös képek.

Ugyanis a gyermekek szüleinek a fideszes vezetésű XI. kerületi önkormányzat kiküldött egy hozzájárulási nyilatkozatot, amelyben elfogadja, hogy az óvodai eseményeken gyermekéről készült fotók, videók, megjelenhessenek az újbudai önkormányzat honlapján, „Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék”, az Újbuda újságban, az önkormányzat bármely kiadványában.

Azonban a 444-nek megküldött nyilatkozatban szerepelt egy kitétel is, amely csak azon gyermekek számára tette volna elérhetővé az óvodai ünnepeket (farsangot, húsvétot, stb.), akinek a szülei engedélyt adnak a fényképek kampánycélú felhasználására.

"Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy a fent hivatkozott felvételek megjelenjenek az Intézmény, valamint annak fenntartója, a Budapest XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.) honlapján (www.ujbuda.hu), Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék, valamint a jelzett Intézmény és fenntartó megbízásából készült elektronikus, illetve nyomtatott kiadványokban (pl.: Újbuda újság), azokat a fenti célból az Intézmény és fenntartója nyilvánosságra hozzák.”

Hogy ez mennyire kínos, azt jól jellemzi, hogy még a cikk megjelenése előtt a 444 írásban kért a témában felvilágosítást az önkormányzattól, erre ez a válasz érkezett:

"Újbuda önkormányzatának szándékaival és céljaival ellentétesen értelmezhető a nevelési intézményeknek kiküldött, a szülők által aláírandó nyilatkozat, amelyet a hivatal ezúton is visszavon. A jogi megfogalmazás sajnálatosan együtt kezeli a gyermekek rendezvényeken való részvételét és az ott készülő fotók felhasználását, ami félreértésekre adhat okot. Újbuda önkormányzata új nyilatkozatot küld az intézményeknek.”

Szegény Simicskó István.