Ezért kellett meghalnia a szlovák újságírónak - már magyarul is elérhető utolsó cikke

A szlovák kormányzó párt piszkos ügyeinek is utánament.

"Megjegyzés: A cikk vége hiányzik, szerzője nem tudta befejezni, mert meggyilkolták”

-áll a ma nyilvánosságra hozott cikk végén. Szlovákiában az eset óriási felháborodást keltett, a miniszterelnök, Robert Fico egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval szolgál a gyilkosság hátteréről, a lakosság pedig péntekre Pozsonyban tüntetést hívott össze "Nem akarjuk a 90-es éveket!" címszó alatt, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen és megemlékezzenek a gyilkosság áldozatául esett 27 éves újságíróról.

Tom Nicholson, két évtizednyi tapasztalattal rendelkező szlovák oknyomozó újságíró, a szlovák DenníkN-nek adott interjújában arról mesélt, hogy korábban ő is dolgozott azon az ügyön, amin Kuciak. Nicholson azt gyanította, hogy a kelet-Szlovákiában jelenlévő olasz maffia európai uniós pénzeket lop és juttat vissza Olaszországba. A férfi szerint Ján Kuciak tehetséges fiatal újságíró volt, de még túl ártatlan és nem tudhatta milyen mocsokba nyúlt.

A cikk, amit ma az összes szlovák sajtó közölt, valóban az olasz maffia Szlovákiában működő sejtjeinek és a Smer (Szlovákiában kormányzó párt) politikusainak kapcsolatáról, illetve az uniós támogatások ellopásáról szól. A parameter.sk-n már magyarul is teljes terjedelmében olvasható.