A lakhatási helyzet megoldása nélkül a demográfiai katasztrófát sem lehet kezelni

A lakhatási válságot nem oldja meg a CSOK kozmetikázása.

A politikus úgy látja, hogy az albérletpiacon a bérlakások elképesztő kínálati szűkössége azonnali beavatkozást igényel, aminek érdekében a Jobbik egy átfogó országos bérlakásépítési programot dolgozott ki.

A párt a CSOK kedvezményrendszerét ugyan támogatja, de a napokban bejelentett kozmetikai változtatásokat nem tekintik rendszerszintű könnyítéseknek.

"Budapesten továbbra is megfizethetetlen 130-150 ezer forintos albérleteket találni, de lassan vidéken sem jobb a helyzet, ahol 80 ezer vagy a feletti albérletárakba ütköznek a fiatalok. Az árak pedig folyamatosan emelkednek."

A képviselő kitért arra is, hogy a jelenlegi kormány nagy hiányossága, hogy nem tudja kezelni, sőt sokszor felismerni sem a 21. század kihívásait, míg pártja egész fejezetet szentel ezeknek programjában.

Ahogy annak idején az Uber, az Airbnb is kezelhetetlen problémát jelent az Orbán-kormánynak, pedig a nyugati példák megmutatták, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha egy másodlagos internetes albérletpiac alakul ki, ami több ezer ingatlant vesz el a kínálati oldalon, ezzel jelentősen megnövelve az albérletárakat.

A Jobbik ezt idejében felismerve, javaslatot nyújtott be, a rendszer legalizálása és felügyelet alatt tartása érdekében, ám a Fidesz még a probléma létét is tagadta.

A Fidesz az otthonteremtés frontján a jellemzően tehetősebb, szerencsésebb társadalmi csoportok számára úgy könnyíti meg az ingatlanszerzést, hogy a kivitelezési munkák jó részét saját barátainak osztja ki. Ezzel szemben a Jobbik nem csak erre a szűk körre és az újépítésű ingatlanokra vonatkoztatná a kedvezményeket, hanem kiterjesztené azt a használt ingatlanok bővítésére, felújítására is, és további kedvezményeket biztosítana, ha a fejújítás legalább 1 energetikai szint előrelépéssel járna.

A CSOK-on túl: a Jobbik otthonteremtési javaslatairól (2018.02.02)

A CSOK-on túl: a Jobbik otthonteremtési javaslatairól - Z. Kárpát Dániel (2018.02.02)

A párt programja szerint évente 10 ezer bérlakást építene és 5 ezret újítana fel hazai kivitelezők és beszállítók bevonásával. Az így létrehozott lakásokba elképzeléseik szerint a piaci ár feléért-harmadáért lehetne beköltözni és pár év után a bérlők tulajdonosokká válhatnának.

A már eddig ismert pontok mellett a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy új társasházi törvény kerülne bevezetésre a Jobbik kormányra jutása esetén, mivel a jelenlegi hiányos törvénykezés miatt sok helyen fejlesztések maradnak el vagy büntetlenül maradnak a közös képviselők visszaélései. Emellett Z. Kárpát Dániel a távhőrendszer fejlesztését is fontosnak ítélte.

A politikus hozzátette, az önálló otthon megszerezhetetlen mivoltának az érzése gyorsítja a kivándorlási spirált is, hiszen sokan azért mennek külföldre, hogy könnyebben szerezzenek itthon ingatlant, de sok esetben ezek a fiatalok kint ragadnak. Nem csak ilyen demográfiai vetülete van a lakhatási problémának, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy sok gyermek azért nem születhet meg, mert nincs elég hely, önálló otthon, életkezdési lehetőség a fiataloknak a családvállaláshoz.

A Jobbik lehetővé tenné, hogy indokolt esetben nulla forintért jussanak albérlethez a fiatalok

A sorozat 15. állomásán először kiegészítette a Vona18 legelső pontját, a „se szegény migránst, se gazdag migránst" bővítette„a se titkos migránst"vállalással.A titokban befogadott 2300 migráns ügyét nem tudja szó nélkül hagyni. Az évszázad átverésének tartja ezt a sztorit, a kormány és Orbán Viktor három évig hazudott az országnak.