Beismerték: Tarlósék fejenként havi 70 ezer forinttal támogatják a migránsok budapesti letelepedését

Közben az ENSZ ajánlása ellen hadakozunk. 

Míg magyar fiatalok százezrei szembesülnek azzal, hogy a méregdrága albérletpiacon szinte lehetetlen elindulni az önállóság felé, az Orbán-kormány a migránsokat segíti - írtuk a Magyar Nemzet leleplező cikkére hivatkozva január közepén.

Kiderült: a migránsoknak még albérlet-támogatás is jár Budapesten

Nem csak az derült ki, hogy az adófizetők több tízmilliárd forintjából folytatott migrációs kampány alatt titokban 2300 migránst telepítettek be Magyarországra, hanem most az is, hogy a migránsok albérlet-támogatást is kapnak a fővárosban. Letelepedésüket a kivándorlás okozta munkaerőhiány is könnyíti.

A lap arról írt, hogy 2016 augusztusa óta titokban lakhatási programot is indítottak a befogadott menekülteknek. A leginkább hajléktalanellátással foglalkozó Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) nevű önkormányzati szervezet sikeresen pályázott az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira,

és a "Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése" című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el.

A projekt 75 százalékban támogatott, 25 százalékot a hazai költségvetés fedez.

A Magyar Nemzetnek a BMSZKI Tarlós István tiltása miatt nem nyilatkozott. Tokody Marcellt, a Jobbik budapesti képviselőjét azonban nem hagyták nyugodni a történet homályos részletei, így magát a főpolgármestert kérdezte írásban arról, hogy hányan vettek részt a migráns letelepítő programban, és ők mennyi támogatást kaptak. A válaszra egy hónapot kellett várnia,

ám végül Tarlós kénytelen volt beismerni: a főváros közpénzből támogatja a migránsok letelepítését. 

A Tokody Facebook-oldalán közzétett dokumentum szerint összesen 98 fő vett részt a programban, közülük 48 menekült és 49 pedig oltalmazott státuszú volt, egy pedig tartózkodási engedéllyel rendelkezik. 

A migránsok fejenként átlagosan 72.616 forintot kaptak. 

Szintén érdekes, hogy Tarlós válasza szerint "a célcsoporttal foglalkozó állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek" segítségével kutatták fel a programba bevont rászorulókat. Ezzel önmagában semmi gond nem lenne - ha a "célcsoporttal foglalkozó", vagyis a menekülteket, bevándorlókat segítő egyesületeket az elmúlt időszak kormánypropagandájában nem nevezték volna számtalanszor "Soros ügynökeinek", vagy egyenesen "nemzetbiztonsági kockázatnak".

Tették ezt úgy, hogy közben a fideszes vezetésű főváros együttműködött velük a migránsok letelepítése ügyében. 

Egyébként nem egyedi esetről van szó: a kormány az elmúlt években több tízmillió forinttal támogatott olyan szervezeteket, amelyeket a "Stop Soros" névre keresztelt törvénykezési blöff jegyében "illegális migráció szervezéséért" akár be is tiltatna. 

Háromszor annyi pénzt kaptak "bevándorlásszervezésre" Orbántól, mint Sorostól

Az Átlátszó átnézte az amerikai milliárdos pénzéből fenntartott Nyílt Társadalom Alapítvány (OSI) által támogatott szervezetek éves beszámolóit, amelyekből kiderül: számos olyan civil tömörülés van, sokkal több pénzt kapott a kormánytól, mint Sorostól. A Menedék Migránsokat Segítő Egyesületről mi is megírtuk, hogy 2016-ban több tízmillió forinttal dobták meg őket.

Legalább ennyire tanulságos az is, hogy a főpolgármester válaszából kiderül: a BMSZKI tájékoztatást nyújt a menekülteknek a CSOK igénybevételéről is. Tarlós külön megjegyzi, hogy a CSOK-nak nem feltétele a magyar állampolgárság, így

a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást és a további 10 milliós kedvezményes hitelt az Orbánék által titokban beengedett 2300 migráns is igénybe veheti. 

Közülük Kocsis Máté beismerése szerint hatvanan élnek Budapesten.