Nem rakja ki a Fidesz a lebukott besúgót

„Antikommunista”.

Napi migránsozós sajtótájékoztatóján a fideszes Zsigó Róbertet kérdezték Szita Károly kaposvári polgármester ügyéről is. Mint arról lapunk is beszámolt, a Magyar Nemzet titkosszolgálati iratokat hozott nyilvánosságra, melyből az derült ki, a magát nemzetinek és polgárinak nevező Fidesz politikusa a Kádár-rendszer „hazafias alapon” beszervezett ügynöke volt, aki munkáját lelkesen végezte és rokonairól is jelentéseket írt.

Magyar Nemzet: lelkesen jelentett a vezető fideszes politikus a Kádár-rendszernek

Szita Károly ügynökmúltjáról még 2004-ben kerültek elő először információk, majd 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján. A fideszes politikus tagadta, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépéseket helyezett kilátásba, de ezekből végül semmi sem lett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy tervezik-e, ezek után nem működnek vele együtt vagy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, Zsigó Róbert úgy felelt, az a véleményük, hogy az ügy egy sértődött ember, Simicska Lajos reménytelen próbálkozása arra, hogy lejárassa Szita Károlyt a kampányban. További kérdésekre többször is ugyanezt az álláspontot ismételte meg, „ezerszer lerágott csontnak” nevezve a témát.

„Ha bárkiről bármi kiderül, akkor eldöntjük, hogy van-e helye a Fideszben” – jelentette ki a képviselő.

Mint arról beszámoltunk, Szita Károly Facebook-oldalán egy Horn Gyula „na és?-éhez hasonló mondatban reagált a botrányra, egyetlen szóval sem cáfolva a Magyar Nemzetben megjelentek igazságtartalmát:

Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!

Már egy tagadásra sem futja a komcsi fideszes ügynöktől

A Magyar Nemzet ma reggel levéltári iratokkal bizonyította azt a több mint egy évtizede nyilvánosságra került értesülést, hogy a fideszes Szita Károly, Kaposvár polgármestere a kommunista titkosszolgálatok „hazafias alapon" beszervezett ügynöke volt. 2004-ben az Index írt a fideszes politikus ügynökmúltjáról, akkor Szita még tagadott, és jogi lépéseket helyezett kilátásba, de végül mégsem ment bíróságra.