Indul a választáson, így mentelmi jogot kapott, és kiengedték a börtönből a baltával és késsel gyilkolni akaró férfit

Ilyen. Ország. Nincs.

Toma Attila közleményében azt írta, az eljárás felfüggesztésével egyidejűleg a bíróság megszüntette dr. K. Gy. előzetes letartóztatását is.

Az MTI kérdésére a sajtószóvivő közölte, a vádlott az Összefogás Párt országos listáján országgyűlési képviselőjelöltként szerepel. Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezései alapján a képviselőjelölteknek a képviselőkkel azonos mentelmi joguk van.

Ezért a bíróság a mentelmi joggal rendelkező vádlottal szemben indult eljárást felfüggesztette, mentésül viszont indítványozta a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél a vádlott mentelmi jogának felfüggesztését.

A végzés nem jogerős, de a meghozatala napján végrehajtható, ezért a vádlott rögtön szabadlábra került, és addig szabad is lehet, míg fel nem függesztik a mentelmi jogát.

Késsel, baltával ölt volna

A törvényszék honlapján elérhető tárgyalási jegyzék szerint a vádlott 2015. február 25-én

konyhakéssel, majd baltával életveszélyesen megsebesítette élettársát.

A dulakodás közben a vádlott a késsel élettársa nyakát próbálta megszúrni, majd a balta tompa végével a vérző sértett fejére ütött. A vádlott által okozott sérülések a sértett közvetlen életveszélyes állapotát idézték elő, akinek életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg - olvasható a bíróság honlapján.

NAV-os horrorsztori

A Civishír két évvel ezelőtti részletes cikke szerint a vádlott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adóigazgatóságának igazgatóhelyettese volt, a sértett pedig ugyanitt volt adóellenőr. A pár összeköltözött, kapcsolatukból 2012-ben gyermek született, de anyagi problémáik konfliktusokhoz vezettek, a férfi milliókkal tartozott is a nőnek. Végül 2015. február 25-én egy szeretkezést követően előre kitervelt módon, késsel és egy baltával életveszélyesen megsebesítette a nőt. Csak az mentette meg az életét, hogy időben hívták a mentőket.

Az Összefogás pártnak egyébként Szepessy Zsolt az elnöke, aki ellen eljárás folyik, mert még a 2014-es kampánytámogatásokkal sem tudott elszámolni. Az ő mentelmi jogát már felfüggesztették, de állítja: nem a támogatásokra utazó kamupártot működtet.

A Jobbik teljesen eltörölné a mentelmi jogot.