Olimpia nem lesz, de atlétikai stadiont azért épít a Fidesz Budapesten

Csak a tervezése majdnem 5 milliárd forint volt.

Igaz, hogy az olimpiai (láz)álmokat ismét elbukta a Fidesz, ám ez nem lehet akadálya annak, hogy újabb pénzlenyúlásra alkalmas sportcsarnok tervei készüljenek el.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) március 29-én készítette el annak a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésnek az összegzését, amelyet a "Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében megvalósuló Budapesti Atlétikai Stadion teljes körű tervezésére" írtak ki.

A tervezést a budapesti Napur Architect Építészeti Iroda Kft. végezheti, a vezető tervezők Ferencz Marcel István Ybl-díjas építész, az MMA tagja és Détári György lehetnek.

A cég nettó 4,7 milliárd forintért viheti a sportlétesítmény terveit.

Az alapjáraton 15 ezer fős, de szükség esetén 55 ezresre bővíthető stadiont, amit eredetileg az olimpiára szántak, Ferencvárosban, a Rákóczi híd pesti hídfőjéről délre lévő telken építenék fel.

Emlékezetes, hogy ezt a 15 hektáros területet az állam még 2014-ben 16,5 milliárd forintért vásárolta meg a Wing Zrt.-től (a korábbi Wallis - a szerk.), így a költségekhez ezt az összeget is nyugodtan hozzászámolhatjuk, holott még egy kapavágás sem történt.