Tankcsapdát játszott a Metallica Budapesten

Újabb rocktörténeti pillanat.

A szép gesztus az európai turné sajátossága, Bécsben és Prágában is volt hasonló, de így is mindenképpen történelmi esemény zajlott le Budapesten azzal, hogy a világ egyik legsikeresebb rockzenekara Tankcsapdát játszik élőben.

A Tankcsapda Facebook-posztban reagált, elég sokatmondóan:

Sokaknak rögtön a Queen ugorhat be, amikor Freddie Mercury 1986-ban gyönyörűen elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt a Népstadionban: (és ide kattintva azt is meg lehet nézni, hogyan gyakorolta be a dalt)

A Metallica-nak egyébként az is szokása, hogy a koncertjegyekből 1 eurót jótékony célra fordítanak. Ez most is így volt, és a Gyermekétkeztetési Alapítvány ezzel több mint négymillió forint adományhoz jutott: