Az ellenzéki pártok még nem döntötték el, csatlakoznak-e a Jobbik kordonbontásához

A Fidesz az alakulóülést félti.

A bejelentést követően az ATV végigkérdezte a többi ellenzéki pártot, hogy csatlakoznak-e a Jobbik akciójához.

  • Az MSZP a csütörtöki frakcióülésen nem döntött a kordonbontásról és a részvételről,
  • ahogy egyelőre a DK sem.
  • Az LMP-s Hadházy Ákos viszont úgy tudja: párttársai között van olyan, aki részt venne az akcióban.
  • A Párbeszéd szerint egyértelmű, hogy az ellenzéknek aznap a nép között van a helye.

Az akciót felvető "Mi vagyunk a többség" tüntetést szervező csoport örül a Jobbik döntésének. Ők délelőttől várják a tiltakozókat, de a hivatalos rendezvényt csak este hat órakor kezdik meg. Mellettük már szerveződik az Élőláncot a Parlament köré Facebook-csoport, akik előző délutántól venék körbe az Országházat és a Képviselői Irodaházat, valamint a Civil Ellenzéki Kerekasztal, akik május 8-án délelőtt 10 órától tüntetnek majd az Alkotmány utcában.

A Jobbik-frakció első döntése: kordonbontás!

A legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az újonnan megalakult képviselőcsoport meghozta első érdemi döntését."Az Országgyűlés alakuló ülésének napján képviselőink lebontják a parlamentet körülvevő kordonokat. Meggyőződésünk, hogy a nemzet főteréről nem lehet kirekeszteni a magyar embereket, a kormányellenes tüntetőket sem"- közölte Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő.