Szenzáció: Fucsovics legyőzte Wawrinkát

Fucsovics Márton legyőzte a harmadik helyen kiemelt svájci Stan Wawrinkát az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében, így karrierje első ATP-elődöntőjére készülhet.

A világranglistán 60. Fucsovics ugyan az első szervagémjét elbukta a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Wawrinkával (25.) szemben, de 0:2 után sikerült azonnal egyenlítenie. Fucsovics 4:4-es állásnál másodszor is brékelt, így a következő gémben adogatójátékával le tudta zárni a 36 percig tartó első szettet.

A második játszma a magyar teniszező újabb brékjével indult, majd óriási küzdelem alakult ki, amelyet követően úgy lett 2:0 az állás, hogy a magyar játékos hat bréklabdát hárított. A folytatásban a svájci rivális már nem tudott komoly ellenállást tanúsítani, már gémet sem nyert, így Fucsovics 1 óra 11 perc alatt jutott az elődöntőbe.

Fucsovics ellenfele a négy között a hatodik helyen kiemelt, 28 éves amerikai Steve Johnson (47.) lesz, akivel karrierje során még nem találkozott.

(fotó: Illyés Tibor / MTI)

Forrás
MTI nyomán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás
1
sss
2019. május 19. | 11:10
1
sss
2019. május 18. | 22:03
Mindenesetre az Orbán-Salvini-Strache tengely már nem jön össze utóbbi bukásával.
1
sss
2019. május 18. | 15:33
Az ellenzéki párt reményei szerint a kampányfilm nagyon sok választót meg fog győzni arról, hogy támogassák az EP-programjukat.
1
sss
2019. május 18. | 13:45
1
2019. május 18. | 08:30
Interjúnk Csörgics Mátyással, a Night Mayor Budapest Egyesület alelnökével.
sss
2019. május 18. | 22:03
Mindenesetre az Orbán-Salvini-Strache tengely már nem jön össze utóbbi bukásával.
sss
2019. május 18. | 15:33
Az ellenzéki párt reményei szerint a kampányfilm nagyon sok választót meg fog győzni arról, hogy támogassák az EP-programjukat.
sss
2019. május 18. | 13:45
Most már erről is papírjuk van.
2019. május 18. | 08:30
Interjúnk Csörgics Mátyással, a Night Mayor Budapest Egyesület alelnökével.