Erdoğan azt mondja, hogy már az első fordulóban győzött, az ellenzék azt, hogy nem

Elnökként a szavazatok több mint felét, pártként csaknem felét kaphatja.

Frissítés: Erdoğan már ünnepel, az ellenzék máshogy látja

Bejelentette győzelmét Recep Tayyip Erdoğan török elnök a nem hivatalos eredmények alapján a vasárnapi elnökválasztáson. Bülent Tezcan, a legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője szerint az elnökválasztás nem dőlt el az első fordulóban.

Erdoğan vasárnap este Isztambulban szólalt fel, miután a szavazatok 96,6 százalékos feldolgozottságánál jelenleg a voksok 52,6 százalékát megszerezte. Mint fogalmazott:

"népünk személyemet bízta meg az államfői és a végrehajtói hatalom feladatával." 

Hozzátette: Törökország a mostani választáson a közel 90 százalékos részvételi aránnyal az egész világnak leckét adott demokráciából.

Tezcan a CHP ankarai székházában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnökválasztás a második fordulóra maradt. Kifejtette, miközben az Anadolu török állami hírügynökség arról ír, hogy már az urnák több mint 90 százalékát kinyitották, a Legfőbb Választási Tanács (YSK) hozzájuk olyan adatokat küld, amelyek szerint ugyanez az érték csak 50 százaléknál tart.

"Egyesek túl korán zendítettek rá a dobra és a harsonára. Amikor még 40 millió szavazat és 110 ezer urna van hátra, senki ne kiáltsa ki magát államfőnek"

- fogalmazott Tezcan.

A török Anadolu hírügynökség szerint az uniós vezetők közül Orbán Viktor gratulált elsőként Erdoğannak.

Választás

A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdoğan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint. A szavazatok 27,2 százalékának feldolgozása után Erdoğan 58,2 százalékkal vezet.

A második helyen Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje áll 27,3 százalékkal. Őt Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje követi 7,6, majd Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 5,7 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

Erdoğan és Ince között a különbség a feldolgozottság előrehaladtával csökkenni látszik.

Frissítés:

Az AKP elnöke, Recep Tayyip Erdoğan államfő az elnökválasztási szavazatok 91,6 százalékos feldolgozottságánál továbbra is előnyben van. Jelenleg a szavazatok 53,16 százalékát tudhatja magáénak.

Amennyiben Erdoğan meg tudja szerezni a szavazatok legalább ötven százalékát, az államfőválasztás az első fordulóban véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer első államfője. Ha nem érne el abszolút többséget, két hét múlva, július 8-án a mostani választás első két helyezettje között második fordulóra kerülne sor.

A végrehajtó elnöki rendszer nagyobb hatalmat összpontosít az államfő kezében és egyben eltörli a kormányfői tisztséget. Az alkotmánymódosítást kis többséggel fogadták el a tavaly áprilisi népszavazáson.

A parlament összetétele

Erdoğan pártja, a kormányzó AKP, valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) alkotta pártszövetség szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap, az elnökválasztással egy időben rendezett parlamenti választásokon a YSK által ismertetett első részeredmények szerint.

A pártszövetség a szavazatok mintegy 18,2 százalékának feldolgozása alapján 49,9 százalékkal áll az első helyen. Az AKP-nak külön 50,1 százaléka és ezzel 368 képviselője van az 550-ről 600 fősre bővülő török parlamentben, a MHP-nek pedig 12,8 százaléka 55 mandátuma.

Az ellenzéki pártszövetség jelenleg 27,5 százalékkal rendelkezik. Ezen belül a kemalista CHP a szavazatok 17,3 százalékát, a nacionalista Jó Párt (IP) a 8,9, az iszlamista Aranykor Pártja (SP) pedig a 1,3 százalékát szerezte meg.

A kurdbarát HDP a voksok 8,3 százalékát birtokolja és ezzel nem lépi át a parlamenti küszöböt.

A szövetségben induló pártok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha nem érik el a 10 százalékos határt.

Frissítés:

A szavazatok 89,4 százalékos feldolgozottságánál nincs már meg az önálló abszolút parlamenti többsége Törökországban az AKP-nak a vasárnapi előrehozott államfő- és parlamenti választáson az YSK által ismertetett részeredmény szerint.

Az AKP jelenleg a szavazatok 42,99 százalékán áll, ami 298 képviselői helyet  jelent.  A kormánypárt várható mandátumainak száma azután esett nagymértékben, hogy a kurdbarát HDP túllépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt és pillanatnyilag 10,75 százalékon áll, megszerezve 65 helyet az 550-ről 600 fősre bővülő törvényhozásban.

Az AKP és a vele pártszövetségben induló, nacionalista MHP együttesen még mindig a szavazatok 54,27 százalékával és 347 képviselői hellyel rendelkezik a törvényhozásban.

Részvételi arány

A részvételi arány a Törökországban megszokott mértékben nagyon magas: 87,41 százalék. A hatósági nyilvántartás szerint összesen 59 millió 391 ezer 328 török állampolgárnak volt lehetősége a mostani választáson az urnákhoz járulni, 56 millió 342 ezer 263-nak belföldön, 3 millió 49 ezer 65-nek pedig külföldön.

Az YSK elnöke, Sadi Güven korábban azt nyilatkozta: reméli, hogy helyi idő szerint éjfél előtt (közép-európai idő szerint 23 óra előtt) ki tudják hirdetni a vasárnapi államfő- és parlamenti választás eredményét.

Várjuk a török választások eredményeit

Helyi idő szerint délután 17 órakor (közép-európai idő szerint délután 16 órakor) bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi előrehozott államfő- és parlamenti választáson. A voksolás a török híradások szerint nagyobb rendbontások nélkül ért véget. Azok, akik pontban 17 órakor még sorban álltak, leadhatták szavazatukat.