Seehofer: „Kidob az a személy, akit én segítettem nyeregbe”

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy hétfői nyilatkozatában jelezte, hogy nem hajlandó engedni Angela Merkel kancellárnak, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének kettejük menekültügyi vitájában, és nem folytatja tovább miniszteri munkáját, ha nem sikerül kompromisszumra bírni a kormányfőt - írja az MTI a hírösszefoglalójában.

„Nem hagyom, hogy menesszen egy kancellár, aki csak miattam lett kancellár”

- mondta a politikus a Süddeutsche Zeitung című lapnak, az újság hírportálján közölt beszámoló szerint arra utalva ezzel, hogy a csak Bajorországban működő CSU rendre jobb szövetségi parlamenti (Bundestag-) választási eredményt ér el a tartományban, mint a CDU a többi 15 tartományban.

„Meg kellene hajolnom, de nem tehetem”

- tette hozzá Horst Seehofer, jelezve, a vita rendezését úgy képzeli el, hogy Angela Merkel engedményeket tesz számára, ellenkező esetben távozik a szövetségi kormányból.

Felvetette: vajon miként maradhatna tisztségében, ha nem egyeznek az "alapvonalak" a kormányfő és saját politikája között?

Mint mondta, olyan helyzetbe került, amelyet eddig elképzelhetetlennek tartott. „Kidob az a személy, akit én segítettem nyeregbe” - fogalmazott.

Seehofer bízik a kompromisszumban, a német politika és a sajtó viszont nincs elragadtatva

Mint arról portálunk is beszámolt, Horst Seehofer német belügyminiszter kilátásba helyzete lemondását, miután világossá tette, hogy szerinte nem elegendők azok az eredmények, melyeket Angela Merkel kancellár ért el az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozóján a bevándorlással kapcsolatban. A német sajtó és a politika most lélegzetvisszafojtva várja, mire jut egymással a két politikus a ma délutáni találkozójukon.

A két pártelnök tárgyalása hétfőn kora este, röviddel 18 óra előtt kezdődött a CDU berlini székházában. Horst Seehofer és Angela Merkel egyaránt hétfős delegációval vesz részt a megbeszélésen.

Sajtóértesülések szerint lemond Merkel belügyminisztere, Horst Seehofer

Horst Seehofer német belügyminiszter szerint nem elégségesek az Angela Merkel kancellár által az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozóján elért eredmények kettejük és az általuk vezetett pártok menekültügyi vitájának lezárásához - jelentették vasárnap német hírportálok az MTI hírösszefoglalója szerint. Német sajtó- és hírügynökségi források azt is tudni vélik, hogy Seehofer lemond a belügyminiszteri posztról, illetve a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetéséről is.

Forrás
MTI