A fél világ értük izgul - ezekben az órákban dől el a barlangban rekedt thai gyerekek sorsa

Napokig is eltarthat a veszélyes mentés.

Helyi idő szerint vasárnap délelőtt tíz órakor, magyar idő szerint hajnali négykor kezdték meg a diákok mentését. A barlang környékéről a médiát kizárták és csak a mentőalakulatok maradhattak a helyszínen.

Kevés információ szivárog ki az idegfeszítően lassú akcióról, de a biztonsági körülmények elengedhetetlenek, hiszen a mentést előkészítő folyamatok során egy mentőbúvár már életét vesztette. A 38 éves Saman Gunan levegője elfogyott a víz alatt, mikor éppen visszafelé tartott a barlangból, ahová oxigénpalackokat szállított. A férfi eszméletét vesztette és megfulladt, pedig hivatásos búvár volt. A barlangban rekedt fiúk közül azonban van, aki még úszni sem tud, és így kellene megküzdenie a vaksötétben a sáros vízzel és sodrásokkal.

A BBC-nek nyilatkozó barlangi mentő Geoff Crossley, aki korábban már részt vett hasonló mentőakcióban "extrém módon nehéz" feladatnak nevezte a gyerekek élve való felszínre hozását.

"A látótávolság a legnagyobb gond a barlangi merüléseknél. A mozgástól felkavarodik az iszap, a kis kavicsok, áradás esetén pedig még mindenféle, ami a vízben van."

A búvárok legnagyobb ellensége tehát, hogy vakon tapogatóznak. A látótávolság szinte nulla, ezért azt sem veszik észre, ha a felszerelés, esetleg éppen az oxigénpalack csöve beleakad a sziklákba. Márpedig a járatnak vannak olyan szűk részei, ahol kénytelenek levenni magukról az oxigénpalackokat, hogy átférjenek.

Thai cave rescue: The narrow, flooded passageways of Tham Luang cave complex

Thai rescuers have had to navigate difficult terrain underground to find alternative ways to extract 12 boys and their football coach who have been trapped in the Tham Luang cave complex since Jun 23. For the latest updates on rescue efforts: https://www.channelnewsasia.com/news/topic/Thailand-cave-rescue Follow us: https://www.channelnewsasia.com https://www.facebook.com/channelnewsasia https://www.instagram.com/channelnewsasia https://www.twitter.com/channelnewsasia https://t.me/cnalatest

A gyerekek kaptak egy búvár gyorstalpalót, és próbálták őket megnyugtatni a mentés biztonságosságáráról, ha ugyanis pánikrohamot kapnának a járatokban, akkor gyorsabban fogyasztják a levegőt, aminek tartalékolása a lassú haladás miatt szükséges.

Hogyan mentenek?

Az előkészületek során egy kötelet vezettek végig a víz alá került járaton, ennek mentén viszik majd ki a focicsapat tagjait. Egy gyereket két búvár fog közre, akik közül az első viszi a gyermek levegőpalackját és mindketten figyelik annak reakcióit. Négy csoportban hozzák ki a gyerekeket és edzőjüket. Az első csoportban, akik várhatóan magyar idő szerint délután négy órára kerülnek biztonságba négyen, a többiben hárman lesznek.

A 18 fős mentőcsapatnak a barlang első felében lesz a legnehezebb ügyelnie a fiatalok épségére. A majdnem egy kilométeres szakasz ugyanis teljesen víz alá került és van, ahol 40 centiméteres résen kell átcsúszniuk. Ha elérik a járat harmadik szakaszát, onnan biztonságosan ki tudnak már sétálni. A mentéssel azonban sietni kell, mert az esőzés nem állt el és a szivattyúzás ellenére a vízszint újra növekedhet.

A thai hatóságok közben elkezdtek tesztelni egy tartalékmegoldást, ha a búvároknak nem sikerülne a diákokat búvárfelszereléssel kihozni, egy hajlékony, vízhatlan csőben próbálnák kimenteni őket.

Elon Musk, a Space X igazgatója szombat este egy másik megoldást ajánlott a mentésre. Cége egy búvárok által hordozható mini tengeralattjárót gyártana le, amiben a Falcon rakéták oxigéncirkuláló rendszerét használnák fel, hogy a barlangjáratok vízzel elöntött szűk átjáróin át ki tudják juttatni a gyerekeket. A gyártás és szállítás azonban egy egész napot igénybe venne, a mentés vasárnap reggeli megkezdésére pedig már felkészültek.

Frissítés: Közben két órával korábban a vártnál az első két kisfiút sikerült kimenteni a barlangból. A Reuters tudósítójának beszámolója szerint a barlang mellett felállított tábori kórházban vizsgálják őket, aztán a nagyjából 60 kilométerre levő régiós kórházba vezet az útjuk.