2018. 07. 17. 22:08

Nehezen, de továbbjutott a Vidi a Bajnokok Ligája-selejtezőben

A MOL Vidi FC az idegenbeli 1-1 után hazai pályán nyögvenyelősen, de 2-1-re legyőzte luxemburgi ellenfelét.

Az már az első 15 perc után egyértelmű volt, hogy a fehérvári klub nem fog úgy átgázolni ellenfelén, mint tette azt a Honvéd kora este a Rabotnicski ellen. A Dudelange egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, de a 18. percben így is megszerezte a vezetést a Vidi. Joubert védése után a kipattanót Lazovics 9 méterről lőtte a kapuba.

A mérleg viszont ezután sem billent a Vidi felé, a Dudelange több helyzetet is kidolgozott, már az első félidőben egyenlíthettek volna. A második játékrész hazai helyzettel indult, de az 54. perctől hosszabbításra állt a párharc. Vinícius a tizenhatosnál eladta a labdát, Clément Couturier kihasználta a védelmi hibát, 1-1.

Gyorsan érkezett a Vidi válasza, az 58. percben Nego még a kapufát találta el, Marko Scepovics viszont már a hálóba lőtt, 2-1.

A Vidi ezután sem tudta felpörgetni a játékot, sőt, a négy perces hosszabbításban először Kovácsik védett óriási bravúrral, majd a luxemburgiak csatárának sikerült eltörnie a labdát ziccerben, de még egy kapufát is lőttek, simán továbbjutást érdemeltek volna.

A párharc csúnya jelenettel zárult Mélisse páros lábbal szállt bele Pátkai hasába, azonnali piros.

A Vidi ugyan a második körben van, de csak a szerencsének köszönhető, hogy a Dudelange nem ejtette ki a magyar bajnokot.

(fotó: Bodnár Boglárka / MTI)