Elon Musk bocsánatot kért a pedofilozás miatt

Dühe miatt estek a Tesla részvényei.

Elon Musk Twitter-üzenetben kért bocsánatot azért, hogy egy korábbi, azóta már törölt posztjában „pedopasinak” nevezte a thai gyerekek mentőakciójában részt vevő búvárt. A SpaceX vezérigazgatójának dühét az váltotta ki, hogy Vernon Unsworth durván visszautasította az általa hipergyorsan elkészített minitengeralattjárókat, mondván az csak PR-trükk, a kapszula használhatatlan és

„Musk jobban tenné, ha feldugná magának oda, ahol fáj.”

Bár a Tesla-vezér azonnal törölte a posztot miután dühe elpárolgott, később ismét kifakadt. Ekkor azt vonta kétségbe, hogy a búvár részt vett-e egyáltalán a mentőakcióban, majd ezt az üzenetet is visszavonta.

Elon Musknak tényleg az agyára ment, hogy nem ők menthették ki a thai gyerekeket a barlangból

Mi is beszámoltunk róla, hogy mind a 12 gyereket és az edzőjüket is sikerült kimenteni a két hétig tartó barlangi fogságból Thaiföldön, itt például az akcióról készült videó látható. Elon Musk Tesla és SpaceX-vezért, korunk egyik legnagyobb szupersztárját Twitteren kezdték vegzálni a követői, hogy tehetne valamit a sikeres mentés érdekében.

A posztok azonban nem maradtak válaszreakció nélkül. Nem csak Vernon Unsworth kezdett el perrel fenyegetőzni, de a sajtó is figyelmeztette Muskot, ha így folytatja, hamar oda lesz a szuperhős nívója.

A milliárdos ezért magyar idő szerint szerda délelőtt kilenc körül, egy twitteres üzenetváltásban kért bocsánatot a brit búvártól. Azt azért hozzátette, hogy ő maga is súlyos sértés volt kénytelen elviselni

"szavaimat düh szülte, miután Mr. Unsworth több hazugságot is állított, és azt javasolta hogy lépjek szexuális viszonyba a mini-tengeralattjáróval, amit jótékony célból építettünk a búvárcsapat vezetőjének technikai javaslatai alapján".

- fogalmazott, majd hozzátette, utalva arra, hogy a pedofilozásnál még semmi nem ártott jobban a Tesla brandjének, hogy

 "akárhogyan is, az ő ellenem elkövetett tettei nem igazolják az én őellene elkövetett tetteimet, és ezért bocsánatot kérek Mr. Unsworth-től és a vállalatoktól, amiket vezetőként képviselek. Egyedül én vagyok a hibás, senki más."