Nagy kő esett le: vége a "kekeckedő hírszerkesztésnek" a Hír TV-nél

Elég volt a szabad szájúságból!

Hogy igazán érezhessük a rendszer belterjességének diszkrét báját, Szikszai Péter régi-új vezérigazgató-helyettes ma éppen Gajdics lapjában vázolta a televízió új szerkesztési elveit. 

A Hír TV Ner-tartója szerint az elmúlt három évben 

"a hírműsorokat nem a kritika, a valós problémákra való rámutatás, a kormányzati munka ellenőrzésének szándéka jellemezte, hanem szabad szájú, mértéktelen gyűlölet, a tények torzítása, ami minden volt, csak nem objektív újságírás." 

A televízió működését a jövőben meghatározó demokratikus centralizmus marxista-leninista elvét így foglalta össze:

"A tematikát, a nyelvezetet és az irányultságot kell megváltoztatni, a kekeckedő, aljas hírszerkesztésnek nincs helye ."

Hozzátette: tízen mondtak fel és tizenkét műsort szüntettek meg. Az irányváltás jegyében olyanokat küldtek el,

"akik látványosan nem a jobboldali médiához kötődtek"

E látványosan nagyonnemjobboldali emberek között többek közt olyanokat sorol fel, mint 

  • Hegedűs Szabolcs, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztője
  • Bodacz Balázs, aki 2005 óta dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél.
  • György Zsombor, a Magyar Nemzet utolsó főszerkesztője, aki szintén hosszú évekkel a G-nap előtt került a laphoz, és egész pályafutása során minig a jobboldali médiában dolgozott
  • Csintalan Sándor, aki 2005 óta vezetett műsort a Hír TV-ben. 

Szikszai a Hír TV vezérigazgató-helyetteseként

2015 előtt mindannyiukkal éveken át dolgozott együtt.

Persze, akkor még nem sejthette, hogy békaemberekkel fog találkozni.

.