A Fradi trénerétől kapott segítséget a Malmö edzője a Vidi ellen

„Nagyon jó barátom, Thomas Doll mindent elmondott nekem...”

Arról is beszélt a Nemzeti Sport tudósítása szerint, hogy a Ludogorec elleni sikerrel a magyar bajnok bizonyította: helye van a mezőnyben.

„Nem a kötelező udvariasság beszél belőlem, amikor azt állítom, ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra”

- tette hozzá Rösler.

Kifejtette, egyfelől jó, hogy hazai környezetben játszanak, másfelől fel kell készülniük arra, hogy a szervezettségre építő riválisuk, a Vidi a védekezésre fókuszál. A Malmönek megvan a terve a meccsre. „Természetesen nyerni akarunk” - szögezte le Rösler.

„Habár az eddigi tapasztalatok azt mondatják velem, ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret, több helyzetet ki kell alakítanunk – bizony, a helyzetkihasználással hadilábon állunk. Nem vagyunk abban a szituációban, hogy bárkit is lebecsüljünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne várnánk bizakodva a meccset. Jó formában vagyunk, és a CFR kiejtésével azt is bizonyítottuk, hogy a nemzetközi porondon is megálljuk a helyünket”

- jelentette ki a Malmö edzője.

A Mol Vidi FC mérkőzésére kedden 19:15-től kerül sor a Malmö vendégeként, majd a visszavágó egy héttel később - augusztus 14-én - 20 órától a felcsúti Pancho Arénában lesz.

Skót vagy görög ellenfele lehet a Mol Vidi FC-nek

A Vidi - amely az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson nem volt kiemelt - a negyedik fordulóban az első mérkőzésen léphetne otthon pályára.A play off-kör első mérkőzését augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A győztes a 32 csapatos BL-csoportkörben folytathatja szereplését az ősszel, a vesztes az Európa Liga 48-as főtáblájára kerül.