Feljelentik a kancelláriaminisztert

Vettek egy ingatlant 3 milliárdért, ami decemberben még csak 1,7 milliárdot ért.

Feljelentést tett Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke, mert a Miniszterelnökség elővásárlási jogával élve 3 milliárd forintot fizetett egy irodaházért, melyet egy hivatalos értékbecslő 2017. december 31-én még csak 1,7 milliárdra taksált. Az Andrássy út 70. alatti irodaház szerepel azon a több tízezer ingatlant tartalmazó listán, melyre az állam – a világörökséget védendő – elővásárlási jogot jegyzett be – írja a 24.hu

Az eddigi tulajdonos, a svéd Olsson családhoz tartozó Stena-Group magyarországi leányvállalata, a Stena Property Kft. bérlői fokozatosan eltűntek, így bevételük alaposan megcsappant. A cég ezért egy friss értékbecslést készíttetett, ennek eredménye az éves beszámolóban így jelent meg:

az értékbecslő által készített kimutatás alapján az épület piaci értéke 2017. 12. 31-én 5 300 000 euró.

Néhány hónappal később azonban megegyeztek az OTP-csoporthoz tartozó Inga Kettő Kft.-vel, hogy az átszámítva 1,7 milliárdot érő házat eladják nekik 9 millió euróért, azaz 3 milliárd forintért. Az állam, pontosabban a Gulyás Gergely vezette miniszterelnökség élt az év elején bejegyzett elővásárlási jogával.

Tóth Bertalan MSZP-elnök Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Úgy véli, irreálisan magas a Stena Property és az Inga Kettő Kft. közötti vételár. Szerinte a két cég előre tudhatta, hogy az állam élni fog az elővásárlási jogával. Tóth szerint a Miniszterelnökségnek fel kellett volna ismernie, hogy a költségvetés lehúzása lehetett az előzetes megállapodás célja.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint viszont az 1,2 millió forintos négyzetméterár nem irreális. Gulyás a 24.hu-nak azt mondta, éppen kormányzati célokra hasznosítható épületet kerestek a belvárosban egy új minisztériumi osztály számára (megjegyezzük, Gulyás épp a múltkori Kormányinfón jelentett be 15-20 százalékos leépítést a központi közigazgatásban – a szerk.), amikor beérkezett az Andrássy 70.-re vonatkozó ajánlat. Az épületet ezután a Miniszterelnökség is felbecsültette, és saját szakértői nem tartották rossz vásárnak, különösen azért, mert ritkán bukkan fel a piacon ilyen kiváló állapotban lévő irodaház.