Strache elhívná az esküvőjére Orbánt és Salvinit is

Mindezt azzal magyarázta az osztrák alkancellár, hogy az ember azt hívja meg az esküvőjére, akivel jól megérti magát.

A Die Presse hétvégén jelentetett meg egy interjút Heinz-Christian Stracheval, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, amely érdekes módon Karin Kneissl osztrák külügyminiszter minapi esküvőjére való utalással indít. Emlékezetes, a külügyér esküvőjén maga Vlagyimir Putyin is megjelent, táncolt is, míg Karin Kneissl pedig pukedlizett neki.

Strache kevesebbel is beérné, szerinte az ember olyasvalakit hív meg, akivel jól megértik egymást.

"Számomra ez a barátom, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és talán Orbán Viktor magyar miniszterelnök lenne".

Az interjúban rákérdeztek arra is, hoggyan lehetne közös nevezőre hozni Olaszország és Magyarország migrációs politikáját, hiszen Róma szétosztaná az országba érkező migránsokat, Budapest viszont nem fogadba senkit. Az osztrák politikus azonban úgy látja, hogy az olasz belügyminiszter számára csak másodlagos a menekültek szétosztása, ő is az észak-afrikai országokkal való együttműködést szorgalmazza, és a Földközi-tenger túlpartján hozna létre befogadóközpontokat.

Mindenesetre lesz alkalma egyeztetni a Salvininek és Orbán Viktornak, és ehhez nem is kell megvárniuk Starche esküvőjét, ugyanis kedden találkozik egymással a két politikus Milánóban. Jellemző, hogy nagyobbik koalíciós partner, az Öt Csillag, gyakorlatilag elhatárolódik az egyeztetéstől, mert nem értenek egyet Orbán Viktor migrációs politikájával, és Salvini magánakciójának nevezték a találkozó megszervezését.

Szintén a krónikához tartozik, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) pedig tüntetést hirdetett meg kedden Milánóban Salvini, Orbán, illetve az általuk képviselt "egoista és szögesdrótos" Európa ellen.

"Salvini és Orbán a gyűlölet és a megosztottság Európájának vezetői, Visegrádi Uniót akarnak létrehozni Olaszországgal"

- nyilatkozta Emanuele Fiano a PD képviselője.

(Címlap- és borítókép: Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache - Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)