Letartóztatták a badacsonyi borászt halálra verő támadókat

Szökéstől lehetne tartani.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettemiatt folytat nyomozást, amelynek adatai alapján az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy ittas állapotban Badacsony egyik központi parkolójában egy közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során több alkalommal testszerte megütötték és megrúgták a sértett férfit, aki a földre kerülve eszméletét vesztette.

A konfliktus úgy indult, hogy egy társaság beszélgetett a parkolóban, ahova egy autó a behajtani tilos tábla ellenére be akart menni, és pont oda szándékozott állni, ahol a fiatal csapat volt.

Összeszólalkoztak, majd kiszállt a kocsiból két férfi és ütni kezdték a társaság egyik tagját, állítólag mikor az már a földre került, akkor is rugdosták tovább, egészen addig, amíg mozgott.

Amikor észrevették, hogy mozdulatlan az áldozat, el akartak menekülni, de a biztonságiak próbálták megállítani őket, ezért nekihajtottak egy oszlopnak és az árokba csúsztak.

Életét a helyszínre érkező orvosi segítség sem tudta megmenteni.

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, és végzésében megállapította, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén a szökésüktől és a bizonyítás megnehezítésétől kellene tartani.

(Fotó: a badacsonyi büfésor / bazisbufe.hu)