Az ügyészség hazaengedte a lincselőket

Az ügyészség szerint nem kell rácsok mögött ülniük azoknak, akik kiverték egy nő fogait, amiért az elsodort egy útra kiszaladó kislányt.

Szombaton egy nő véletlenül elsodort egy gyereket, aki szabálytalanul közlekedett az úttesten a Borsod megyei Encs Fügöd nevű városrészén – írtuk korábban. A nőt összeverték, a fogait kiütötték, autóját összetörték az olaszliszkai lincseléshez hasonló szituációban a cigány rokonok. A Pesti Srácok megtudta, hogy bár a rendőrség kérte az előzetes letartóztatást a két verekedő gyanúsítottra, az ügyészség ezt nem tartotta indokoltnak.

Azt írják, az eset után a rendőrség a kislány 19 éves nagybátyja ellen súlyos testi sértés, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint rongálás miatt indított eljárást, a kislány 27 éves apja ellen pedig könnyű testi sértés, garázdaság és rongálás miatt.

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lappal közölte, hogy az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztéssel élt letartóztatásuk indítványozására is, azonban az eljáró ügyészség ezt nem tartotta indokoltnak.

Barkó Tamás főügyészségi szóvivő pedig elmondta, hogy a nyomozást felügyelő Encsi Járási Ügyészség szerint nem álltak fenn az előzetes letartóztatás különös feltételei (szökés, elrejtőzés veszélye, bizonyítás megnehezítése vagy a bűnismétlés), ezért nem kerülnek rácsok mögé az ártatlan asszonyt összeverő férfiak.