Merkel visszavonul, ez az utolsó kancellári ciklusa

Bejelentés.

Angela Merkel lemond a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártelnöki posztjáról, és nem is indul újra a tisztségért – írja a ZDF. Mint elmondta, a döntést a pártelnöki tisztségtől való visszavonulásról már a nyári parlamenti szünet előtt meghozta, és csak a jövő héten akarta bejelenteni. Közölte, hogy semmilyen módon nem szól bele utódja kiválasztásába a párt élén.

A dpa német hírügynökség pártforrásokra hivatkozó jelentése szerint a kancellár pártja hétfői elnökségi ülésén tette egyértelművé ebbéli szándékát. Merkel, aki 2000 óta vezeti a CDU-t, eddig ragaszkodott mindkét poszthoz. A német politikus azt is kijelentette, 2021-ig tartó kancellári mandátumát kitölti, azt követően azonban már Bundestag-képviselő sem szeretne lenni, visszavonul a politikától. A Index azt írja, a kancellár kizárta azt is, hogy ezután az Európai Unióban akarna bármilyen posztot vállalni. Sajtóértesülések szerint Merkel beszédét a jelenlévők álló tapssal fogadták. Merkel azt is leszögezte, hogy előrehozott választás esetén sem indul újra a kancellári pozícióért.

Merkel arról is beszélt, hogy a kormány veszített hitelességéből, és ezért vállalja a felelősséget. Döntésének célja, hogy a kormány az előtte álló feladatokra összpontosíthasson, pártja pedig felkészülhessen a jövőbeli sikerekre.

Kijelentette, hogy őt terheli a végső felelősség negyedik kormányának gyenge indulásáért és változtatásokra van szükség. Eljött az ideje, hogy új fejezetet nyissunk - mondta hétfői berlini sajtóértekezletén. 

Úgy vélte, hogy a párt irányításának átadásában "sokkal több a lehetőség, mint a veszély", a célja a lépéssel az, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kormányon maradva újulhasson meg.

A pártelnöki tisztségre pályázni akar a CDU és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egykori közös frakcióvezetője, Friedrich Merz – értesült a dpa a politikus környezetéből. A Reuters hírügynökség Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU főtitkárát említette favoritként Merkel utódaként a párt élén.

Merkel pártja a hesseni tartományi választáson esett több mint 10 százalékot az öt évvel ezelőtti eredményéhez képest, állandó szövetségese, a Keresztényszociális Unió (CSU), mely Bajorország legerősebb pártja, két hete az ottani tartományi választáson ugyancsak hasonló mértékű visszaesést produkált.

Kínkeserves hónapok várnak Merkelékre

Napi jegyzet - A német sajtó és több elemző is úgy harangozta be a hesseni választást, hogy az eldöntheti Angela Merkel kancellár sorsát is. A kérdés az volt, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) meg tudja-e őrizni vezető pozícióját a tartományban?