Az összes alapszervezet csatlakozott – a Jobbik mindenhol gyűjti az aláírásokat az Európai Ügyészségért

A Jobbik elnökhelyettese, frakcióvezetője közölte, a napokban a legerősebb ellenzéki párt összes alapszervezete csatlakozik az Európai Ügyészség bevezetését szorgalmazó kampányhoz, és mindenhol gyűjteni kezdik az aláírásokat. Gyöngyösi Márton az újjáalakult Újpesti Jobbik szombati rendezvényén ígéretet tett arra is, hogy rendszeresen tájékoztatják majd a nyilvánosságot a támogató szignók számáról.

"A Jobbik mindig is a korrupció elleni küzdelem élharcosa volt, amelynek az egyik legfontosabb lépése az Európai Ügyészséghez való csatlakozás"

- szögezte le Gyöngyösi Márton az újpesti alapszervezet standja mellett tartott sajtótájékoztatón,

amelynek az Európai Ügyészség mellett apropót szolgáltatott az is, hogy a főváros IV. kerületében újjáalakult a párt.

Mindenhol gyűjtenek

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a hét elején a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a nyomozást Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak korábbi cégével, az Elios Zt.-vel szemben, holott az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az Európai Bizottság is megállapította, szervezett módon tulajdonítottak el uniós forrásokat.

A Jobbik ezzel szemben azt szeretné, hogy

"az EU-ból érkező pénzek a magyar nemzetet gyarapítsák, ne pedig Orbán Viktor családját"

- fogalmazott Gyöngyösi Márton.

A politikus azt is elmondta, hogy az Európai Ügyészséget a Fidesz 2007-ben (a lisszaboni szerződés olvasatlan aláírásával) és 2009-ben (az EP-kampányukban) miért támogatta a csatlakozást, illetve hogy 2018-ban miért nem:

„mert most ők vannak kormányon, és a szervezet Orbán Viktorhoz kapcsolódó ügyekben is vizsgálódna”.

Frakcióvezető közölte, a napokban a legerősebb ellenzéki párt összes alapszervezete csatlakozik az Európai Ügyészség bevezetését szorgalmazó kampányhoz, és gyűjteni kezdik az aláírásokat. Érdeklődésünkre elmondta, valósnak bizonyulnak a közvélemény-kutatási adatok, a visszajelzések alapján kijelenthető, az emberek döntő többsége számára - pártállástól függetlenül - szimpatikus és támogatandó ez az ügy. Gyöngyösi Márton arról is biztosította az Alfahírt, hogy rendszeresen tájékoztatni fogják a közvéleményt az aláírások aktuális számáról.

Újpest - új korszak

Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke az elmúlt hónapokkal kapcsolatban megjegyezte, bár a választókerületben a Jobbik 2018 áprilisában érte el az eddigi legjobb eredményét, a kormányváltás elmaradt, és öt tag - köztük az önkormányzati mandátumát megtartó Pajor Tibor - a Mi hazánk Mozgalomhoz csatlakozott. A politikus személyes csalódottságának is hangot adott, egyben sok sikert kívánt a távozóknak, majd hangsúlyozta,

a változás, az alapszervezet újjáalakítása új korszakot jelent a párt számára Újpesten.

Az újpesti Jobbikot vissza kell helyezni a kerület közéleti térképre - hangzott el.

"Célunk annak a nemzeti elkötelezettségű, hazafias politikának a helyi képviselete, mely mindig is jellemezte a Jobbikot, és számítunk mindenkire, akik nem a NER keretein belül képzelik el a jövőjüket"

- fűzte hozzá Szabó Balázs.

Célként nevezte meg továbbá, hogy a 2019-es önkormányzati választáson leváltsák a jelenleg regnáló fideszes vezetést, és új polgármestere legyen a IV. kerületnek.

Több, a helyiek számára is fontos problémát nevezett meg,

  • Újpesten jelenleg nincs kórházi ellátás, a betegeknek az amúgy is túlterhelt XIII. kerületi Honvédkórházba kell átutazniuk.
  • A szakorvosi rendelő ugyan még működik, de végtelenek a várólisták.
  • Akadozik a hulladék elszállítás.
  • A 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását üdvözlik, ugyanakkor nincs elég P+R parkoló az agglomerációból érkezők számára.
  • S végül: elutasítják, hogy Újpest közepén fizetős parkolóövezetet alakítsanak ki

– sorolta.

Szabó Balázs végül elmondta azt is, hogy a kerület lakói számíthatnak a folyamatos utcai jelenlétre, a Jobbik standjánál aláírásukkal támogathatják az Európai Ügyészséget szorgalmazó petíciót, amelyre a politikus, mint a kormánnyal szembeni nyomásgyakorlásként tekint.

Dunakeszivel közösen

A sajtótájékoztatón beszélt Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke is. Az önkormányzati képviselő elmondta, a két szervezet a továbbiakban együtt fog működni, annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen azokra a problémákra, amelyek egyszerre érintik Budapest külső kerületét és az agglomerációt. Ő is kiemelte a közlekedési, valamint a parkolási nehézségéket, illetve olyan intermodális csomópontot szorgalmazott, amely összeköti a Dunakeszi-Vác vasútvonalat az Újpestről induló tömegközlekedési hálózattal.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 15:16
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 

sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

sss
2019. április 19. | 17:02
A helyi idő szerint 7 órakor kezdődő vitát az orosz tévétársaságok is közvetíteni fogják.