Az amerikaiak irányításával orosz fegyverkereskedőket fogtak Budapesten

Az USA a kiadatásukat kérte, de az Orbán-kormány Moszkvának adta ki őket.

Az amerikaiak titkos megfigyelésekkel és fizetett informátorokkal állítottak csapdát az oroszoknak, akik azt hitték, hogy a mexikói drogkartellnek adhatják el a jobbára Magyar Honvédségtől származó fegyvereket egy Budapest melletti raktárban. A fegyverüzlet azonban csak csali volt, és az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) csalta csapdába az oroszokat.

A Direkt36 szerint súlyos börtönbüntetés várt volna rájuk az Egyesült Államokban, de az amerikaiak hiába kérték kiadatásukat a magyar államtól, az Orbán-kormány végül Oroszországnak adta át őket. Az Igazságügy Minisztérium a portállal azt közölte, hogy az orosz fegyverkereskedők kiadatásnál az állampolgárságukat vették figyelembe.

Az amerikai kiadatás meghiúsulása tovább növelte a feszültséget az amúgy is több konfliktus által terhelt amerikai-magyar viszonyt – írja az oknyomozó portál.

„Komoly incidens. Nyilván volt olyan súlyú az ügy valamiért az oroszoknak, hogy mindenképp hozzájuk kerüljenek a fegyverkereskedők, és a magyar kormánynak is volt annyira fontos, hogy inkább felvállaljanak egy újabb konfliktust Amerikával. A szövetségesi hozzáállás itt egyértelműen nem érvényesült magyar részről”

- kommentálta az ügyet a Direkt36-nak egy, az amerikai-magyar kapcsolatok alakulására rálátó magyar forrás.

Egy NATO-tagországot képviselő diplomata pedig azt mondta portálnak, hogy az oroszok kiadatási botrányából nem csak a közvetlenül érintett amerikai szövetségesek tanulhatnak, úgy fogalmazott:

„Amikor a legjobb barátod megkér valamire, és te ezt teszed, azzal vajon mit üzensz az összes többi barátodnak? Azt, hogy a magyaroknak nem csak nem szabad, nem is érdemes hinni.”

Az Igazságügyi Minisztérium elismerte az oroszoknak való kiadatást

„A mai napon a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium az alábbi tájékoztatást adja. Vlagyimir Ljubisin és ifj. Vlagyimir Ljubisin kiadatása a szokásos eljárás keretében zajlott. Mind az Amerikai Egyesült Államok, mind az Oroszországi Föderáció igényt tartott a személyek kiadatására. Az említett személyeket az igazságügyi miniszter döntése alapján Magyarország az állampolgárság szerinti országnak - ez esetben Oroszországnak - adta ki. A kiadatásról az igazságügyi miniszter a bírósági döntések alapján, a vonatkozó jogszabályoknak és nemzetközi szerződéseknek megfelelően hozta meg a döntést. Emellett Magyarország Kormánya az Egyesült Államok nagykövetségével és hatóságaival konzultált és tájékoztatást nyújtott a döntésről” – olvasható a minisztérium közleményében.

Címlapfotó: MTI/illusztráció