Hiába a népakarat: mégis épülhet a kavicsbánya Madocsán?

Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Madocsára tervezett kavicsbánya. 

Mint ismert, a lakók 93 százaléka voksolt a bánya ellen, nemrég végül a helyi rendelet is megszületett, ami tiltja a bánya létesítését a falu területén.

Nem kérnek a madocsaiak a kavicsbányából

A település lakóinak a referendumon két kérdésre kellett válaszolniuk. Az egyik úgy szólt: "Támogatja-e Ön, hogy Madocsa Község közigazgatási területén homok- és kavicsbánya létesüljön?".A másik kérdés az önkormányzatra vonatkozott: "Akarja-e Ön, hogy Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településrendezési tervében tilalmazza a kavics- és homokbányászatot érintő külszíni bányatelek nyitását, illetve fektetését Madocsa közigazgatási területén?"

„Ennyit ér ma Magyarországon egy helyi népszavazás” – írják keserűen a közösségi oldalon Madocsa lakói, akik hónapokon át küzdöttek az ellen, hogy a faluban kavicsbánya épüljön, amely a Paks II építkezéshez biztosítaná az alapanyagot.

Három nappal karácsony előtt jelent meg a Tolna Megyei Kormányhivatal honlapján, hogy a Bet Bau Kft megkapta a környezetvédelmi hatóság hozzájárulást ahhoz, hogy Madocsa területén kavicsbányát építsen. A helyiek értetlenül állnak a hatósági engedély kiadása előtt, hiszen az idén nyáron helyi népszavazást tartottak a faluban, amelyen a nagyon sokan vettek részt, és akiknek a 93 százaléka úgy döntött ezen a voksoláson, hogy nem akarnak kavicsbányát a Duna parti faluban.

Ha kinyit a bánya: évtizedekre tönkreteheti a Tolna megyei falu életét egy milliárdos beruházás

Ki ne szeretné, ha a csöndes, takaros kis faluja határában naponta száznál is többször robogna keresztül egy hadseregnyi, púposra pakolt teherautó-flotta, olyan utakon, amelyek leginkább a lovaskocsi-forgalmat bírják el? A Tolna megyei Madocsa lakói valószínűleg sosem gondolták volna, hogy egyszer nem csupán elméleti síkon kell megválaszolniuk ezt a kérdést.

Ráadásul, a népszavazáson arról is döntöttek, hogy a helyi önkormányzatnak rendeletet kell alkotnia a bánya építésének tiltásáról, és ezt a rendeletet meg is alkották december 10-én, magyarul Madocsának papírja van arról, hogy ott nem épülhet kavicsbánya. A kormányhivatal a törvényességi felügyeleti jogkörével élve csupán jogalkotási kifogást emelhet a rendelet ellen, de erre kicsi az esély.

A lap szerint a nyár végén már gyanakodtak a helyiek, hogy valami nincs rendben, valami készülhet, mert a Tolna Megyei Kormányhivataltól úgy értesültek, hogy a bánya környezetvédelmi engedélyeztetési eljárása tovább folyik.

Most lényegében ezt a környezetvédelmi engedélyt kapta meg a Bet-Bau Kft a bánya létesítéséhez, amelyet a benyújtott tervek szerint Madocsa területén építhet meg, erről szól az engedély. Igaz, az eljárás során a vállalkozó kivette a tervezetből a kikötő terveit azzal, hogy azt egy külön eljárásban fogják elbírálni.

Vagyis van egy hatályos önkormányzati rendelet, amely megtiltja, hogy bármikor is kavicsbánya épülhessen Madocsa területén és van egy ezt az építkezést megengedő környezetvédelmi engedély.

(Hvg.hu)