Jön a sztrájk: péntek délelőtt nem veszik fel a munkát az Audi dolgozói

MTI/Koszticsák Szilárd

Elegük van abból, hogy még a szlovák és lengyel kollégáik is jóval többet keresnek.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet Sztrájkbizottsága elutasította a cég legutolsó bérajánlatát, így bejelentette: pénteken 9 és 11 óra között sztrájkolni fognak.

Közleményükből kiderült: gazdasági szakértőik feltérképezték a Volkswagen csoporthoz tartozó gyáregységeknél kapható béreket:

"A szlovákiai gyáregység átlagbér-előnye az Audi Hungária Zrt.-hez képest 28, a csehországi 25, a lengyelországi csaknem 39 százalékos. A belga Audinál fizetett átlagér 3,6-szorosa a győrinek!"

Mint írják: "eközben a győri gyáregység bérhatékonysági mutatója (vagyis az egységnyi bérköltségre jutó hozzáadott érték) kimagasló a többiekhez képest, azaz amennyiben az Audi Hungária Zrt. adatait vesszük 100 százaléknak, akkor ehhez képest a cseh 64, a szlovák 40 a lengyel 35, a belga pedig mindössze 21 százalékos."

A sztrájkkövetelésben foglaltak szerint a bérmegállapodást egy évre szeretnék rögzíteni úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Kitérnek arra is, hogy egy kérdőíves felmérés alapján a dolgozók a jelenlegi nettó jövedelmükhöz képest negyven százalékos növekedéssel éreznék a tisztes megélhetés tekintetében megbecsülve magukat. Hangsúlyozták: a szakszervezet nem a németországi fizetések egy az egyben eléréséért harcol, hanem a kialakult jelentős lemaradás csökkentéséért.

Két év alatt húsz százalékkal emelné dolgozói bérét az Audi Hungaria, a szakszervezet nem fogadta el

A negyedik, az előző hét végén a munkaadó által tett ajánlat szerint ez év január 1-jétől tíz és 2020. január 1-jétől további tíz százalékkal emelnék a béreket. Ezt az ajánlatot az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ) azonban nem fogadta el, s hétfőn megalakították a sztrájkbizottságot.A tájékoztatás szerint a sztrájkbizottság megalakulása óta intenzívebben folyó tárgyalások szerdai napján a vállalat az előző ajánlatához képest "közel azonos mértékű" béremelést javasolt, amelyet kiegészítettek új tartalmi elemekkel.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1

Ezt a kérdést tette fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Válasz Online-nak adott húsvéti nagyinterjúban, majd meg is válaszolta: a kulturális hagyományok és az építészet okán lehet Európát kereszténynek nevezni, de fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Leszögezte, hogy a keresztény kultúrának a hit alapján kell állnia. Azt is kijelentette: csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

A kérdést magamnak is feltettem már számtalanszor, hiszen manapság a politikusok sokat beszélnek, vitatkoznak a keresztény értékekről és a keresztény Európa védelméről.

Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni?

Az én válaszom: vallás és hit szempontjából nem. Vagyis lehetne, de a helyzet az, hogy míg a kereszténység évszázadokon keresztül Európa immunrendszere volt, addig ma ez korántsem így van. Megjegyzem, ez Európa tragédiája. Ha viszont úgy nézzük, hogy Európa egy keresztény hagyományokon és kultúrán alapuló kontinens, akkor igen. És meg is állja a helyét. De azért ez inkább olyan, mintha egy nagy múzeumban élnénk, és nem olyan, mintha mind egy nagy templomban lennénk, mint egy egységes felekezet hívői.
 
1
sss
2019. április 19. | 17:50
Közben pénteken a párizsi Louvre-ba szállították a Notre-Dame utolsó festményeit is.

Pilátus udvarán

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet