Nem vicceltek: négyezren sztrájkoltak a győri Audi-gyárban

Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy

termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.

A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.

Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el.

Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Más országban jobban fizetnek

Mint tegnap megírtuk, a szlovákiai gyáregység átlagbér-előnye az Audi Hungária Zrt.-hez képest 28, a csehországi 25, a lengyelországi csaknem 39 százalékos.

A belga Audinál fizetett átlagér 3,6-szorosa a győrinek.

Eközben a győri gyáregység bérhatékonysági mutatója (vagyis az egységnyi bérköltségre jutó hozzáadott érték) kimagasló a többiekhez képest, azaz amennyiben az Audi Hungária Zrt. adatait vesszük 100 százaléknak, akkor ehhez képest a cseh 64, a szlovák 40 a lengyel 35, a belga pedig mindössze 21 százalékos.

(Fotók: Krizsán Csaba/MTI)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton