Évekig több százezer forint kapott az MTA-tól Palkovics, pedig nem is publikált

A miniszter jelenleg háborúban áll az MTA-vak a kutatóintézetek kivéreztetése miatt.

A lap utánanézett: Palkovics évekig kapott havi 800 ezer forintos fizetést az MTA-tól és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetétől (SZTAKI).

A Magyar Tudományos Akadémiával háborúban álló miniszer, aki leválasztaná a kutatóintézeti hálózatot, 2006-ban lett az MTA levelező, 2013-ban pedig rendes tagja, majd 2000-től a SZTAKI munkatársa.

A Magyar Narancs szerint utoljára 2014-ben publikált Palkovics, akinek rendes tagként havi 455 ezer, a SZTAKI-s munkáért 800 ezer forint járt 2018 júniusáig. Innentől kezdve már nem állt szerződéses kapcsolatban.

Ugyanakkor az Átlátszó által kikért szerződésekből kiderül: utóbbi munkájának feltétele lett volna évi két publikáció, vagyis három és fél évig úgy kapta a pénzt, hogy nem teljesítette a feltételeket.

A Magyar Narancs emlékeztet rá: tudományos tevékenységet nem is nagyon végezhetett, hiszen 2014 és 2018 között oktatásért felelős államtitkárként dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériumában, emellett 2016-tól kormánybiztos is, ám a SZTAKI-s fizetését még ekkor is felvette.

Az MTA és a kutatóintézetei körül kialakult helyzetről olvassa el alábbi interjúnkat:

Ez nem pár ezer kutató, hanem tízmillió ember jövőjéről szól - interjú az MTA-ügyről Stefano Bottonival és Brenner Kolomannal

Kapitulál az MTA vezetése, vagy éppen most kezdődik az igaz küzdelem? Lehet-e méltányos kompromisszumot kötni a hatalommal? Mi jöhet, ha Lovász László lemond? Hogyan lesz korszerű fékrendszer az ógörög leckéből és dróntechnológia a halak kutatásából? Mi köze a kutatók küzdelméhez a hidegburkolónak és a kamionosnak?

(Címlapfotó: Béli Balázs/Alfahir.hu)