Voldemort nagyúr bukása

Bár őt magát közvetlenül nem érték tetten, amint hozzájutott az „alkotmányos költséghez”, mégis elítélték korrupciós bűncselekmények miatt Mengyi Roland korábbi fideszes képviselőt. Összegyűjtöttük az ügy részleteit.

Rendkívüli esetnek nevezhető a gengszterváltás utáni Magyarország körülményeit ismerve, hogy a bíróság – első fokon – korrupció miatt bűnösnek mondta ki a fideszes Mengyi Rolandot. A napnál világosabb korrupciós ügyeket (gondoljunk például az Elios ügyére) ugyanis általában már a nyomozati szakaszban lezárják. A nagyon ritka kivételek egyike a Voldemort-ügy néven elhíresült korrupciós botrány.

A Harry Potter-regényekből ismert főgonosz neve 2016 augusztusában bukkant fel a 168 Óra tényfeltáró cikkében. A hetilap írása kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvek leiratain alapult. Mint írják, az ügyben ugyancsak elítélt E. Zsolt és B. Tibor egy több mint kétszáz szociális szövetkezetből álló hálózatot üzemeltettek, melyhez a jó pályázatelbíráló kapcsolatokkal rendelkező K. Péter segítségével több száz millió forintra pályáztak. A fideszes Mengyivel 2015 tavaszán találkoztak, akivel tulajdonképpen meg is egyeztek, hogy a politikus egyengeti a pályázatok útját. Az összekötő K. Péter lett, a pályázati táblázatokat egy kecskeméti könyvelő állította össze.

A következő összejövetelre Mengyi már hozta a Public Sector Consulting Kft. pályázatíró szakemberét, B. Szilviát is. A fideszes ekkor közölte: az elnyerni tervezett összeg felét vissza kell fizetni. A pályázatíró közölte velük, ezek csupán költségek, amelyet a szövetkezeteknek le kell számlázniuk oktatás, e-learning, konferencia- és workshopszervezés címén, a támogatás másik fele pedig megmaradna náluk bérre, járulékokra.

Mivel a 2015. december 31-i határidő közelgett, ezért húszra csökkentették a szóba jöhető szövetkezetek számát. A pénzt – első körben öt-hétszázmillió forintot – pedig nem foglalkoztatásra, hanem hálózatbővítésre adták volna, ami miatt ötven helyett csupán tíz százalék maradt volna a szövetkezeteknél, és kilencven százalékot kellett volna különböző jogcímeken visszautalni. Mengyi és B. Szilvia ekkor többször is azzal nyugtatta E. Zsoltot és B. Tibort, hogy ha ezt a projektet sikeresen végigcsinálják, hosszabb távon együtt kívánnak velük működni. Konkrétan arról volt szó, hogy a 2020-as pályázatokból egy körülbelül kétmilliárd forint összegű támogatás volt nekik beígérve, amit valóban foglalkoztatásra adtak volna.

2015. július elején Mengyi K. Péteren keresztül magához hívatta B. Tibort, és – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – ezt mondta:

itt és most el kellene dönteni, hogy megbízunk-e egymásban annyira, hogy most már a pénzről is kell beszélnünk (…) ez egy egyirányú utca, és innen visszafordulni nem lehet, és ahhoz, hogy tudjunk együtt dolgozni, ahhoz az ő részükről is bizalom szükséges, ennek az az alapfeltétele, ha átadunk ötmillió forintot még a pályázat kiírása előtt úgymond alkotmányos költség jogcímen.

B. Tibor társa, E. Zsolt személyesen Mengyi szájából akarta hallani az alkotmányos költség kiszabását, amire sor is került. A vallomások szerint a fideszes ekkor ezt mondta: „Most öt, ha lezárják, még öt, vagy így, vagy sehogy!” Sőt, B. Szilvia ahhoz is ragaszkodott, hogy a különböző költségekre beszámlázó cégeket is csak ő nevezhesse meg. Az „alkotmányos költséget” végül nagy nehezen összeszedték és K. Péteren keresztül elküldték a telefonbeszélgetések során csak Voldemortként emlegetett Mengyinek.

2015 késő őszén már folyt a nyomozás az ügyben, mely egy nem is jelentős összegű adócsalásból indult. A NAV tájékoztatta is erről Balog Zoltán akkori emberierőforrás-minisztert, ezért a pályázati kiírást úgy módosították, hogy az ne feleljen meg az érintett szövetkezeteknek. E. és B. a pályázati bukta után már csak a K. Péteren keresztül átadott ötmilliós korrupciós pénzt akarta visszaszerezni. Az érintetteken akkor ütöttek rajta a NAV nyomozói, mikor K. visszaadta volna a pénzt. Az Emmiből Köpeczi-Bócz Tamás államtitkár bukott bele az ügybe, aki ugyancsak tudott mind Mengyiék sumákságáról, mind a NAV nyomozásáról.

Érdekesség, hogy az adóhatósági nyomozók már azt is végignézték, hogy K. Péter egy csomagot ad át a fideszesnek a tiszaújvárosi Mamma Rosa pizzériában. Akkor azért nem léptek közbe, mert nem kaptak engedélyt a beavatkozásra. Bár a leiratok alapján nagyon valószínű, hogy a zacskóban a 10 milliós „alkotmányos költség” első részlete, 5 millió forint volt, Mengyi az Átlátszó tudósítása szerint a bíróság előtt azt nyilatkozta,

emlékei szerint a zacskóban női ruha vagy pálinka lehetett.

(Hogy a két férfi ügyletében mit keresett volna egy női ruha, annak elképzeléséhez nagyon perverz fantázia szükséges! wink)

Mengyi végig tagadta, hogy az „alkotmányos költség” eljutott volna hozzá. A visszafizetésről a 2017. júliusi tárgyaláson Mengyi Roland azt állította, hogy amikor K. Péter 2015 decemberében kölcsönkért tőle 5 millió forintot, fogalma sem volt, hogy abból akarja visszafizetni a pénzt E. Zsoltéknak.

Az ügy kirobbanásakor Mengyi Roland közleményben tagadott mindent:

A mai napon, a 168 Óra c. lapban megjelent híreszteléssel kapcsolatosan az alábbiakat kívánom leszögezni:

A ügyben semmilyen módon nem vettem részt,  a gyanúsítottként vallomást tevők  visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal. A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé. Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel.

Miután folyamatban lévő ügyről van szó, többet nem kívánok mondani. Minden további kérdéssel forduljanak ügyvédemhez, Dr. Futó Barnabáshoz.

A fideszes a bíróság előtt is tagadott mindent. A – visszafideszesítés előtti – Hír TV beszámolója szerint Mengyi arról beszélt, hogy ami a 90-10, illetve 50 százalékos arányról szól, azt „teljes mértékben félreértették”.

„Voldemort nagyúr” mentelmi jogát a Parlament 2016 szeptemberében függesztette fel. A képviselőt 2016 októberében hallgatták ki gyanúsítottként. Vádemelésre 2017 áprilisának végén került sor. Az elsőfokú ítéletben a másik hat vádlotthoz hasonlóan bűnösnek mondták ki. Hatodrendű vádlottként bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérletében és befolyással üzérkedésben találták bűnösnek, a büntetés 3 év börtön, 4 millió forint pénzbírság és 6 év közügyektől eltiltás. Mengyi Roland óriási félreértésnek, abszurdnak nevezte az ítéletet, és jelezte, fellebbezni fognak.

Három év börtönre ítélték Mengyi Rolandot

Első fokon három év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Mengyi Rolandot, a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét, akit költségvetési csalással és befolyással való üzérkedéssel vádoltak. A Voldemort becenévvel illetett politikus az ügy hatodrendű vádlottja volt, a vád szerint 2015-ben kenőpénzért vállalta, hogy megbundáz egy 500 millió forintos európai uniós, szociális szövetkezetek támogatására kiírt pályázatot.

Pártreakciók

Szilágyi György, a Jobbik szóvivője közleményében azt írta, Mengyi Roland egy a több száz NER-lovag közül, akik 2010 óta Orbán Viktor vezetésével szabadrablást hajtanak végre az országban. Szerinte

a kedves vezető beáldozta Mengyit saját maga és a többi NER-lovag védelmében.

Az ellenzéki politikus szerint a cél „minden enyveskezű kiskirály, oligarcha, korrupt bűnöző igazságszolgáltatás elé állítása”, majd hozzátette: ehhez kell együttműködnie mindenkinek, aki a NER lebontásában és egy szabad, igazságos, biztonságos Magyarország felépítésében érdekelt.

A Demokratikus Koalíció nevében Rónai Sándor szóvivő adott ki közleményt. A párt szerint Mengyi „az első, akiről hivatalosan kimondták, hogy korrupt, és bűncselekményt követett el, de nem ő lesz az utolsó”.

A parlamenti frakcióval nem rendelkező Liberálisok közleménye kiemeli: „Mengyi Roland esete nem egyedi, az Orbán-kormány politikája a mindennapi korrupcióra épül”. Úgy vélik, a kormánypárti politikusok monopolizálták a pályázati rendszert, és csak azok juthatnak uniós és állami forráshoz, akik megfelelő fideszes kapcsolatokkal rendelkeznek. A mikropárt szerint szükség lenne arra, hogy hazánk mielőbb csatlakozzon az európai ügyészséghez.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám

Friss

A #moszkvater alapító-főszerkesztője szerint Zelenszkij a posztszovjet térség azon generációjához tartozik, amelyik politikai értelemben semmihez sem ért.