Erősödik a nyomás a Néppárton belül a Fidesz kizárására

A portugál Expresso újság szerint a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP) is ellenérzését fejezte ki a Fidesz néppárti tagsága miatt. Szerintük ugyanis a magyar kormánypárt egyértelműen és szándékosan megsértette az Európai Néppárt (EPP) közös céljait – írja a Politico.

Csütörtökön az EPP négy tagpártja sürgette Joseph Daul elnöknél a Fidesz kizárását vagy néppárti tagságának a felfüggesztését. Először a két belgiumi, a Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V), a vallon Humanista Demokratikus Centrum (cdH), illetve a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt kérte levélben a Fidesz kizárását. Mindhárman a magyar kormány plakátkampányát kifogásolták, amelynek célpontjába Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke került.

„Nincs helye köztünk olyanoknak, akik folyamatosan szembe mennek a kereszténydemokrata eszmékkel és értékekkel”

– írta Wouter Beke, a CD&V elnöke a Twitteren.

A Politico arról ír, hogy csütörtökön negyedikként a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt is a Fideszt elítélő levelet intézett a pártcsalád elnökéhez.

Előzőleg a svéd Mérsékelt Párt (M), a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) és a finn Nemzeti Koalíció (KOK) is úgy nyilatkozott valamilyen formában, hogy a Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban.

Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását. Ezt persze aztán a pártcsalád összes tagjának meg is kell szavaznia. Ebben a kérdésben nem elhanyagolható a német CDU/CSU állásfoglalása, mint a Néppárt legjelentősebb befolyással bíró tagpártja. Egyelőre azonban a hangos kritika mellett nem valószínű, hogy drasztikusabb lépésre szánják el magukat a Fidesszel szemben.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)