Gyakorlatilag megzsarolták az MTA-t, vagy együttműködnek, vagy teljesen kihagyják őket a döntésekből

A hvg.hu birtokába jutott levél szerint pedig Palkovics gyakorlatilag ultimátumot adott nekik: vagy a segítségükkel és némi beleszólásukkal történik meg a változás, vagy a megkérdezésük nélkül törvénymódosítással.

A levélben Lovászék azt írták, továbbra is meggyőződésük, hogy a tudományos kutatás szabadsága, a minőségi elvárások következetes érvényesítése egy, az MTA keretein belül, megújult szervezeti, irányítási keretek között működő intézethálózattal biztosítható legjobban, de  a tárgyalások során azonban a miniszter elmondta, hogy a Kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a Kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

Lovászék a levélben azt írják, hogy a közös szándéknyilatkozattal viszont legalább egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA is megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, megmaradhat a kutatóhálózat vagyona, és az MTA "brand" is. A levél szerint a továbbiakban azon fognak dolgozni, hogy ezeket a célokat továbbra is érvényesítsék.