Biztonsági őrök zavarták meg a jobbikos Stummer János sajtótájékoztatóját

Kecskeméten a Mercedes biztonsági őrökkel zavarta meg a közterületen tartott sajtótájékoztatómat, miközben a ma benyújtott törvényjavaslatomról beszéltem – írta ki a Facebook-oldalán Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az esetet az N1TV kamerája is rögzítette, cikkünket videóval frissítettük.

A hirtelen felbukkanó, és a sajtótájékoztatót félbeszakító biztonsági őrök zavaros magatartását végig vették a kamerák (2:57-től):

A felvétel szerint az őröknek az volt a problémájuk, hogy a kamerák a háttérben lévő gyárépületet is veszik, pedig ezt semmilyen jogszabály nem tiltja, hiszen közterületről van szó, amin csak az üzem külső falai látszanak. A meglehetősen agresszív fellépésű biztonságiak vezetője nem is tudott mit mondani Stummer János magyarázatára, így a politikus tovább folytathatta a sajtótájékoztatót.

Kivágott rész:

Az esetet követő Facebook-posztjában azt írta, szerinte nagyon nem tetszik sem Orbánnak, sem a „rabszolgatartóknak”, hogy a Magyar kvótáért (vagyis, hogy főként magyar dolgozókat alkalmazzanak a munkáltatók) küzd az utcán és a parlamentben is.

„Az elevenükbe tapintottam. Azért, hogy 10 dolgozóból legalább 9 rendelkezzen mostantól magyar állampolgársággal, a külföldieket pedig tanítsák meg legalább az alapfokú nyelvvizsga szintjéig magyarul. Mától ez a nemzeti minimum veletek szemben, Rabszolgatartók!”

- fogalmazott közösségi oldalán a jobbikos politikus.

Stummer János a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy benyújtott az Országgyűlésnek egy törvényjavaslatot, amivel egy úgynevezett „magyar kvótát” vezetnének be. Ez arról szólna, hogy a magyar gazdaság ne keleti -például ukrán- vendégmunkásokra, hanem nyugati bérszínvonalon kereső magyar dolgozókra építsen. Stummer közölte, hogy a Jobbik a kivándorolt százezreket hívná vissza nagymértékű béremelésekkel, nem pedig 86 ezer bevándorlót hívna az országba, mint ahogyan azt a kormány tette és teszi jelenleg.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.