Szalma Botond: A gőzt nem a kürtre, hanem a gépekre kell vezetni

Miért akar polgármester lenni, ha a fideszes propagandából már tudjuk, hogy offshore lovag? Miért volt botrány a KDNP-ben, ha valaki keresztény és demokrata? Hogyan lett 60 forint a bérleti díja Wintermantel Zsolt kedvenc éttermének? Mit építene 154 curlingező helyett százezer újpestinek? Szalma Botonddal, az ellenzék közös újpesti polgármester-jelöltjével beszélgettünk.

Miért cserélné le az offshore lovagok gondtalan életét az újpesti polgármesterségre? Az Origo szerint ugyanis offshore cégei vannak, és ilyen vállalkozásoknak adta el a MAHART vezérigazgatójaként a cég hajóit is. 

Az egész offshore-os történetet az Index közel tíz éves cikkéből másolták át szóról szóra. Még az elgépelést is átvették.

Komolyan, ez már sértő, hogy ilyen képességű figurákat küldenek rám, egy olyan csahos kutyát, aki egy libát se tudna elterelgetni.

Egyébként annyi történt, hogy, amikor 1999-ben átvettem a MAHART vezetését, a cégnek hét offshore cége volt, én ezeket megörököltem. Ennek egyszerűen praktikus okai voltak, minden hajónak más-más vállalkozás volt papíron a tulajdonosa, hogy, ha valamelyikkel történik valami, ne rántsa magával az egész MAHART-ot. A hajókat ezeken a cégeken keresztül adtuk el, aztán én ezeknek a többségét be is zárattam. 2001-ben a Vasárnapi Újságban annyit mondtam el, hogy a pénzügyminiszter ennek adózási szempontból biztosan nem örül, de a cégnek hasznot jelentett. Ezt sikerült az Origónak úgy lefordítania, hogy én offshore lovag vagyok. Ami már csak azért is ostobaság, mert

ebből profitja egyedül a MAHART-nak, mint állami vállalatnak volt, én egy fillért se tettem zsebre. 

Ma sincsen offshore-cége?

Nincs. Az Origónak 500 forintjába került volna, hogy lehívja az adatbázisból a cégünk tulajdonosi hátterét. Ez a vállalkozás egy román hajózási cégé, és négy magyar magánszemélyé. Az egész offshore-ozás e tekintetben simán hazugság. 

Ha ilyen jól járt a MAHART ezekkel az üzletekkel, miért váltották le?

NER akkor még hivatalosan nem volt, de NER-lovagok már akkor is léteztek. Egy részük kitalálta, hogy, ha ilyen jó profittal lehet értékesíteni a hajókat, akkor ők adják el a többit. Én meg közöltem, hogy ameddig én vagyok a MAHART vezérigazgatója, addig csak a MAHART foglalkozik ezzel. Hamarosan már nem én voltam a vezérigazgató, indoklás nélkül kirúgtak. 

Ha látta, hogy a Fidesz rendszere hogyan működik, miért várt 2014-ig, hogy kiszálljon belőle?

Mert sosem voltam a rendszer része. 2006-ig egyáltalán nem politizáltam, akkor léptem be a KDNP-be, és alakítottunk Újpesten egy alapszervezetet. Szerettem volna egy erős, önálló kereszténydemokrata pártot, amely nem csak egy darutoll a Fidesz kalapján. Ez persze nem tetszett sokaknak:

itt van ez őrült, és kereszténydemokráciát akar játszani egy kereszténydemokrata pártban! Ez tűrhetetlen!

Az első konfliktusom a kettős tagság körül volt. Én azt mondtam: olyan nincs, hogy valaki délelőtt Újpest drukker, délután meg fradista. Aztán 2010-ben elindultam budapesti elnöknek Rétvári Bencével szemben, és nyertem. Egy újpesti tapló legyőzte az államtitkár urat! Innentől kezdve még kevésbé voltam a pártvezetés kedvence. Aztán 2012-ben távozásra szólítottam fel a plágium botrányba keveredett Schmidt Pál köztársasági elnököt, 2014-ben pedig elindultam független jelöltként az újpesti polgármester-választáson. Nyilván pontosan tudtam, hogy esélyem sincs nyerni, tiltakozásból jelöltettem magam. Wintermantel Zsolt neve mellé ugyanis úgy került a KDNP-s logó, hogy engem, mint újpesti – és nem mellesleg fővárosi – KDNP elnököt meg sem kérdeztek. Én viszont azt mondtam, hogy ezt az embert eddigi munkája alapján nem tartom alkalmas jelöltnek. Ekkor zártak ki a pártból.

Az eljárásról sokat elmond, hogy a három tagú fegyelmi bizottság vezetője azt se tudta, mi a pontos feladata, a második csak ült ott, mint Kohn bácsi az üres boltban, a harmadik meg elaludt. Amikor  a végére felébredt, jól megdicsért engem, még én szóltam neki, hogy elnézést, engem most zártak ki.

Így lettem, az Origo szavaival élve "bukott KDNP-s."

Wintermantel ekkor már négy éve volt újpesti polgármester. Mi volt a gond vele, illetve mi a gond vele ma?

2006 és 2010 között mögöttem ült az újpesti képviselő-testületben, akkor nem érzékeltem, hogy olyan lelkesen dolgozott volna a városért. Amikor 2010-ben a város élére került, azt láttam, hogy a fideszesek az égvilágon semmilyen párbeszédre nem hajlandóak senkivel, és a hatalmon, meg a pénzen kívül nem érdekli őket igazán semmi.

Jellemző történet: a választások utáni első gazdasági bizottsági ülés egyik első napirendi pontja az volt, hogy az új polgármester úr kedvenc éttermének, a Kakukk vendéglőnek vigyük le a bérleti díját hatvan forintra.

Én erre persze nemet mondtam. Még néhány hasonló húzásom után, egyszerűen kitettek a bizottságból. Ekkor mondtam a kizárásomat levezénylő Bartók Bála fideszes képviselőtársamnak, hogy, ha ezzel a mentalitással Erdélyben élne, akkor egyszerűen csak úgy hívnák: "csicska". Eldöntöttem, hogy ezekkel a fiúkkal én nem akarok együtt dolgozni. 

Most viszont arra készül, hogy a szocialistákkal is együtt dolgozzon. Egykori KDNP-sként, jobboldali emberként nincs ebben ellentmondás?

Én 2006 és 2010 között teljesen egyedül küzdöttem az MSZP-SZDSZ-FIDESZ koalícióval szemben, mert

bizony volt idő, amikor a független Derce Tamás mellett egy szocialista és egy fideszes alpolgármester volt, együtt vezették Újpestet. Ma erről persze szeretnek megfeledkezni, most azt mondják én szövetkezek az ördöggel, mert az összes ellenzéki párt között a baloldal is támogat.

De engem a pártok érdekelnek a legkevésbé. Én nem velük, hanem az újpesti emberekkel akarok összefogni. Szeretném, ha olyan várost tudnánk együtt építeni, ahol a közpénz soha nem veszíti el közpénz jellegét, ahol a közvagyonnal gazdálkodnak és nem garázdálkodnak. És, ahol a politikai küzdelmek is tisztességesen zajlanak. Én gólt lőni jöttem fel a pályára. Ehhez persze cselezni is kell, de utánarúgni sosem szabad. Ezért a fociban sárga lap jár, és azt hiszem, mostanra már eljött az ideje a pirosnak is. 

Újpesten is?

Igen. Ahol négymilliárd helyett hétmilliárdért épül meg az új piac, amely feleakkora, mint a régi, ahol hatszázmillióért adják a művelődési központ telkét, amely legalább másfél milliárdot ér, ott azért nagyon komoly gondok vannak.

Féláron adják el és szántják be az újpesti művelődési központot

A január 24-i képviselő-testületi szavazás után öt héttel tartottak szerdán lakossági fórumot az ikonikus helyi intézmény megszűnését jelentő tranzakcióról. A művelődési központ megvételére hogy, hogy nem, egyetlen pályázó volt, amely korábban már egy másik bezárt újpesti közintézményre is rátette a kezét.

Lehet mutogatni büszkén a curling-csarnokot is, csak akkor tegyük hozzá, hogy az eredetileg 2,2 milliárdosra tervezett beruházás végük 4,7 milliárdból fog felépülni. Utánanéztem: ha igaz a statisztika, amit találtam, akkor ma Magyarországon összesen 154 jegyzett curling játékos van. Én nagyon örülök, hogy ennek a másfél száz embernek most lesz egy szép, nagy csarnoka, de nem hiszem, hogy Újpestnek éppen erre volna szüksége. Ezt a pénzt mondjuk fordíthatták volna a Duna-part rendbetételére, a parkolási gondok enyhítésére, bérlakások építésére, Káposztásmegyer rendbetételére, vagy munkahelyteremtésre. 

És, ha Ön lesz a polgármester, akkor ezek a problémák megoldódnak?

Nincs a kezemben olyan varázspálca, amellyel októberben ráütök Újpestre, és minden egyik percről a másikra tökéletes lesz. De, ha ma körülnézek, akkor azt látom, hogy van egy százezres város, ahol bárhova fordítom a fejem, mindenhol találok valamit, amin javítani kellene. 

Mivel kezdené?

Egy évre visszamenőleg átnézném az összes szerződést, és az egész gazdálkodást. Aztán átvilágítanám az intézmények működését is, hogy lássuk, hol ülnek olyan vezetők, akik alkalamsak a pozíciójukra és hol nem. Aki jól végzi a dolgát, marad, aki nem, az megy. 

Akkor is marad, ha fideszes?

Persze, hol érdekel engem, hogy milyen pártállású? Teng-Hisziao-ping kínai elnök mondását vallom:

"Nem számít, hogy milyen színű a macska, ha megfogja az egeret, akkor jó macska." 

Engem egyedül a teljesítmény érdekel, a világon semmi más. Véget kell vetni a cirkuszi politizálásnak. Most például látványosan három gép takarítja a városháza környékét, közben meg a város többi részén mellig ér a kosz. Az idei költségvetésben annyi pénzt szánnak szórakoztató rendezvénykre, mintha Brunei szultánja vette volna meg a várost. A városnapokon, meg a koncerteken persze jól fogják érezni magukat az emberek, de ez valójában az újpestiek becsapása. Az alapprobléma az, hogy

a Fidesz úgy vezeti az országot és Újpestet is, mint az a rossz hajós, aki minden gőzt a kürtre vezet,ami ordít, mint az ördög, a hajó meg áll egy helyben. Holott a gőzt a gépekre kell vezetni. Időnként dudálhatunk egyet, de a hajónak haladnia kell.  

Rendet kell tenni ebben a kuplerájban - A volt budapesti KDNP-elnök szerint is nyugati béreket érdemlünk

Szalma Botond közéleti szereplése korántsem nevezhető unalmasnak: az első Orbán-kormány alatt a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) vezetője volt, ahonnan azért állították félre, mert nem hagyta szétlopni a céget; később a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke lett, egészen addig, amíg 3 évvel ezelőtt törvénytelenül ki nem ebrudalták a pártból, amiért szót emelt az alakulat teljes önfeladása ellen.

Az interjú megjelenése után Tahon Róbert Újpest jegyzője helyreigazítással fordult lapunkhoz, melynek szövegét teljes terjedelmében változtatás nélkül közöljük:

Nem felel meg a cikknek azon állítása: "a választások utáni első gazdasági bizottsági ülés egyik első napirendi pontja az volt, hogy az új polgármester úr kedvenc éttermének, a Kakukk vendéglőnek vigyük le a bérleti díját hatvan forintra. Én erre persze nemet mondtam."

Ezzel szemben tényszerűen az alábbiak történtek: Budapest Főváros IV. Újpest Önkormányzatának Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága 2010 november 28-i ülésén 23. napirendi pontként tárgyalta a Kakukk Kisvendéglő üzemeltetőjének bérleti díj csökkentés iránti kérelmét. Ezen az ülésen a jelenléti ív tanúsága szerint Szalma Botond részt vett, az ülésről készült jegyzőkönyv szerint a napirendi ponthoz nem szólt hozzá. 

A Bizottság egyhangú határozatával ügy döntött, hogy a bérleti díjat 1 éves időtartamra 30%-kal engedélyezi csökkenteni, így a mérsékelt bérleti díj 10.920 Ft/négyzetméter/év lett. A határozatot a Bizottság 12 támogató szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el. Mindezek alapján nem felel meg a valóságnak, hogy 60 Ft/négyzetméter/év összegűre lett csökkentve, továbbá nem felel meg a valóságnak, hogy bárki is nemmel szavazott volna és nem felel meg a valóságnak, hogy Szalma Botond a bérleti díj csökkentését ellenezte. 

 

sss
2019. július 21. | 18:50
kézi
sss
2019. július 21. | 18:50
kézi
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

1
sss
2019. július 21. | 18:16
A kínai-amerikai viszony is enyhülhet.
1
A FINA továbbra is hivatalban lévő végrehajtó bizottsági tagjaként van ott a sporteseményen.
1
sss
2019. július 21. | 13:25
Irán londoni nagykövete arra figyelmeztetett, hogy országa "készen áll más forgatókönyvekre" is.
sss
2019. július 21. | 12:47
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat szombaton simán verte a vietnámiakat és az egyiptomiakat, majd az irániakat.
A FINA továbbra is hivatalban lévő végrehajtó bizottsági tagjaként van ott a sporteseményen.
Irán londoni nagykövete arra figyelmeztetett, hogy országa "készen áll más forgatókönyvekre" is.
A kardiológusok szerint azonban az energiaitalok térhódítása különösen a fiatalok körében aggasztó.
Dr. Szathmáry Eörs szerint Magyarországon nagyon nagy problémák adódnak abból, hogy gyatra a stratégiai tervezés.
Az Index olvasója szerint a kormányfő "teljesen normálisan viselkedett".
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már eskütételekor bejelentette, hogy feloszlatja a törvényhozást és rendkívüli választást ír ki.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám
sss
2019. július 21. | 18:16
A kínai-amerikai viszony is enyhülhet.
sss
2019. július 21. | 12:47
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat szombaton simán verte a vietnámiakat és az egyiptomiakat, majd az irániakat.
sss
2019. július 21. | 10:03
Késely Ajna és Kapás Boglárka bejutott a 400 méter gyors vasárnapi fináléjába a kvangdzsui világbajnokságon.