Esélyünk sem volt Szlovákiában

Pontszerzésre sem volt esélye a magyar válogatottnak Szlovákiában, 2-0-ra nyert a hazai csapat az Eb-selejtezők nyitányán, az eredmény abszolút megfelel a papírformának, vasárnap Horvátországot fogadjuk.

Közvetítésünk a mai meccsről:

Szlovák ünnep

A szlovák szurkolók a hosszabbítás perceiben már vastapssal jutalmazták győztes csapatukat.

2-0, eldőlt

Duda indította Rusnákot, először úgy tűnt, hogy nem lő, de végül befelé mozdult és mégis a lövés mellett döntött, Korhut lábai között elment a labda, Gulácsi már csak beleérni tudott a röviden.

Támadunk

Dzsudzsák szögletét Kádár fejelte fölé.

Lesgól

Újra gólt lőttek a szlovákok, már örültek is neki, de Pekarík lesen volt, amit szerencsére észrevett a partjelző is.

14 235 a hivatalos nézőszám

Orban került helyzetbe

Lovrencsics óriási passzt adott Orbannak, 12 méterről próbálkozhatott a magyar védő, Dubravka kint állt, de Orban nem tudta megfelelően felfelé fejelni, így a kapus kezében landolt a labda. Komoly helyzet volt, jobb lett volna, ha Szalai van ott.

Gulácsi bravúr

Mak a 16-oson belül jobbal átvette a labdát, ballal kapura tette, a magyar kapus óriásit védett.

Helyzetünk volt

Az első tényleg veszélyes próbálkozásunk a meccsen a 62. percben. Orban fejelte a labdát Szalainak, aki a 16-osról kapásból lőtt, Dubravka oldalra ütötte a labdát.

Beállt Szoboszlai és Dzsudzsák

A magyar futball ígérete Kleinheisler, a magyar futball egykori ígérete Kalmár helyére jött.

Nem kezdődik jobban a második sem

A második félidőben is hasonló a játék képe, mint az elsőben, bár egyszer kicsit megzavartuk a szlovák védelmet, de Lovrencsics erőből középre tett labdáját Dubravka fogta.