Putyin találkozna Zelenszkijjel

Putyin találkozna Zelenszkijjel

Orbán Viktorral pedig találkozott is szombaton Pekingben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Pekingben közölte, hogy Oroszország megkönnyítené az állampolgárság megszerzését az összes ukránnak – írta az MTI. A két ország közötti kapcsolatok javításának lehetséges jeleként azt is felvetette, hogy találkozna Ukrajna megválasztott elnökével, Volodimir Zelenszkijjel.

Az Egy övezet, egy út fórum csúcstalálkozóján Pekingben tartózkodó Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nemcsak a két kelet-ukrajnai "köztársaság", Donyeck és Luhanszk lakói, hanem az összes ukrán számára megkönnyítenék az orosz állampolgárság megszerzését.

A Volodimir Zelenszkijjel való találkozójának lehetőségéről azt mondta, ha létrejön, először is meg kellene vitatniuk, miként vessenek véget Kijev konfliktusának az oroszbarát szakadárokkal Ukrajna délkeleti részén.

Arra is kitért, hogy a napokban Lengyelország, Németország, Ukrajna és több más ország, köztük Magyarország is felfüggesztette a kőolaj átvételét a Barátság kőolajvezetéken, miután szerves klórvegyületek kerültek a vezetékbe. Vlagyimir Putyin vizsgálat megindítását szorgalmazta. Oroszország a tervek szerint két héten belül felújítja az Európába irányuló kőolajellátást a vezetéken keresztül.

Az orosz elnök Orbán Viktorral is találkozott szombaton Pekingben. A magyar kormányfő a Facebook-oldalára töltött fel képet, amint épp a csúcstalálkozóra igyekeztek egymással beszélgetve Vlagyimir Putyinnal.

A pekingi csúcstalálkozón résztvevő 37 állam a kínai elnök szavai szerint a 2013-ban meghirdetett nagyszabású globális gazdasági-infrastrukturális kezdeményezés további alakulásáról, elsősorban az infrastrukturális, illetve a hardverek és szoftverek közti összeköttetések javításáról, valamint a fejlődés új, mindenki számára nyitott, zöld és fenntartható útjairól folytat tanácskozást.

Orbán: a demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik

A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik; a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációhoz vezet; a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd; Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással - ezt a „négy tanulságot" fogalmazta meg Orbán Viktor szombaton Pekingben az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán.