A rendőrség optimista: eredményes nyomozást várnak a Hableány-baleset ügyében

"A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja. A nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll"

- többek között ez szerepel a Budapesti Rendőr-főkapitányság által a mai napon a Hableány hajóbalesete kapcsán kiadott közleményben.

A kommüniké a magyar rendőrség intézkedéseit taglalja, azt követően, hogy a Viking Sygin szállodahajó összeütközött a fedélzetén 35 főt szállító turistahajóval, amely ennek következtében felborult és elsüllyedt.

"Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vizirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába)"

- áll a BRFK közleményében.

A baleset körülményeinek felderítésére "átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta pihenőidejét leszűkítve 6.180 munkaórát teljesített".

Mint írják a Viking Sygin kapitányát "a mentéssel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megszondáztatták a balesetben részes szállodahajó hajóvezetőjét, a 64 éves ukrán állampolgárságú C. Yuriy odesszai lakost".

Külön kiemelik, hogy a katasztrófával kapcsolatban eddig

"230 személyt kérdeztek ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. 15 kihallgató helyiségben, 124 órában – a magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével – történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A nyomozócsoport tagjai rendelkezésére álló 38 szolgálati gépjármű üggyel kapcsolatos futásteljesítménye 958 kilométer."

A leírtakból az is kiderül, hogy a rendőrség 4896 fényképet készített a baleset éjszakáján, illetve "a több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot".

A kapitány továbbra sem tett feltáró vallomást

A BRFK az MTI-vel azt közölte, hogy a halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetésével gyanúsított ukrán hajóskapitány folytatólagos kihallgatásai során továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a múlt heti dunai hajóbaleset körülményeiről.

Akár már szombaton megkezdhetik a Hableány kiemelését | Alfahír

A rendőrség 15 hajóval keresi az áldozatokat, Szlovákia is besegít a Duna apasztásába. A műszaki egyetem mérnökeinek számítása alapján négy drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléshez - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője pénteken.