Fajtalankodásig durvult a lekötözős játék a honvéd középiskolában

Fajtalankodásig durvult a lekötözős játék a honvéd középiskolában

A hvg.hu értesülései szerint egymás lefogásával és lekötözésével viccelődtek a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai május 6-án, az egyik éjszaka viszont nagyon eldurvult a „játék”. A lap szerint az egyik 9. osztályos fiú következett a sorban, amikor 10. évfolyamos társa szexuális fajtalanságot követett el, kihasználva, hogy a fiatalabb diák nem tudott védekezni.

Ellentmondásos információk vannak arról, hogy pontosan mi történt, anális zaklatásról van szó, de nem egyértelmű, hogy az idősebb diák a kezével, gumikesztyűt húzva vagy valamilyen tárggyal követte el. A hvg.hu cikke szerint a szobába belépve egy másik 10.-es diák vetett véget a helyzetnek, mondván, hogy

hagyjátok abba, ez gusztustalan.

A hvg.hu forrása szerint a Kratochvil illetékesei nem fordultak azonnal a rendőrséghez, házon belül próbálták kezelni az ügyet, ami gyakorlatilag felér az eltussolással. Végül öt érintett diákot a belső szabályzat, illetve házirend megsértésére hivatkozva azonnal kirúgtak, az áldozatnak az iskolapszichológus segít feldolgozni a traumát.