Bencsik János a Jobbik XX. kerületi polgármesterjelöltje

Bencsik János a Jobbik XX. kerületi polgármesterjelöltje

A hat budapesti párt ma közös sajtótájékoztatón jelentette be, megvannak a közös jelöltek a 23 kerületben, kettőt kivéve. Az egyik a IX. kerület (itt előválasztás lesz), a másik pedig a XX. kerület. 

Itt az a gond, hogy az eddigi jelölt, Szabados Ákos mögé a Fidesz is felsorakozott, így pedig vállalhatatlanná vált a személye az ellenzék számára.

Az MSZP - sajtóinformációk szerint - Balog Róbertet, a Főtáv korábbi szóvivőjét, mai kiemelt ügyfelek és termékfejlesztési főosztály-vezetőjét jelölné. Igaz, ma Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke konkrét nevet csak későbbre ígért. 

Az Alfahír viszont úgy értesült, hogy a Jobbik Bencsik Jánost indítja a XX. kerületi polgármesteri pozícióért, amit a párt budapesti elnöke, országgyűlési képviselője a közös sajtótájékoztató után portálunknak megerősített. Bencsik János elmondta, az ellenzéki egyeztetések már zajlanak a kerületben.

A jelenlegi állás:

Fővárosi polgármesterjelöltek