SZJA-mentességet szeretne a magyar fiataloknak a Jobbik IT

SZJA-mentességet szeretne a magyar fiataloknak a Jobbik IT

Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, A törvény, amely augusztus elején lép életbe, mintegy 2 millió lengyel fiatalt érint.

A munkaviszony, illetve a megbízási szerződés alapján kifizetett jövedelem utáni, jelenleg 18 százalékos adó befizetése alól a 26 év alattiak a 85,5 ezer zlotyt (mintegy 6,5 millió forint) meg nem haladó évi kereset esetében mentesülnek. A küszöböt meghaladó jövedelem az általánosan érvényes adószabályok alá esik majd.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a magyar fiatalok kivándorlását csökkenthetné, ha Magyarországon is eltörölnék a 26 éven aluliak SZJA-fizetését. A Jobbik IT tagja, Tóth Nóra lapunknak úgy nyilatkozott, hogy

az egyetemi ösztöndíjak évek óta alacsonyak, mindeközben az albérletárak az egekbe emelkedtek. Így ez leginkább az egyetemistákat érintheti, hiszen a többségük a megélhetés miatt, dolgoznak a tanulmányaik mellett. 

Kiemelte, hogy az intézkedés révén többek számára volna lehetőség arra, hogy félre tudjanak tenni, illetve könnyebben tudnának belevágni a pályakezdésbe. 

Hozzátette, hogy fontos volna abból a szempontból is, hogy a jelenkor egyik legsúlyosabb társadalmi problémája az elvándorlás, amely főleg a fiatalok terén a legnagyobb mértékű, éppen ezért volna hangsúlyos minél több intézkedéssel támogatni őket, az itthon maradás érdekében.