2018-ban egész Szlovénia szennyvíziszapját Magyarországon dolgozták fel

2018-ban egész Szlovénia szennyvíziszapját Magyarországon dolgozták fel
2018-ban Szlovénia egy éves termelésének megfelelő mennyiségű szennyvíziszap érkezett két magyar feldolgozótelepre

– értesült a 24.hu.

Eddig annyit lehetett biztosan tudni, hogy fél Horvátország szennyvíziszapját dolgozzák fel hazánkban, de a telepek környékén szlovén és olasz rendszámú járművek is rendszeresen megfordultak.

A lap ezért nemrég a Siol.net szlovén hírportál segítségével megkereste a helyi környezetvédelmi és területrendezési felügyeletet (IRSOP), hogy részletesebb információkat kapjon a szennyvízszállítmányokról.

Az IRSOP tájékoztatása szerint 2018-ban 30 ezer tonna szennyvíziszap érkezett Szlovéniából a magyarországi telepekre. Mivel az Eurostat adatai alapján az ország szennyvíztermelése 2010 és 2015 között évente 26 és 30 ezer tonna között mozgott, ezért

kijelenthető, hogy 2018-ban egész Szlovénia szennyvíziszapját hazánkban dolgozták fel.

A szállítást hivatalosan 2015-ben kezdték meg, ekkor még csak Pápa-Tapolcafőre, majd 2018-tól Székesfehérvárra is, azonban fellelhetők olyan dokumentumok, miszerint már 2005-ben a Magyarországra való szállítás mellett döntöttek, így akár már korában is érkezhetett hazánkba a szlovén szennyvíziszapból.

A nagy felháborodásnak és tiltakozásnak köszönhetően a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni a szennyvíziszap külföldről történő behozatalát.

Korábban Nunkovics Tibor, a Jobbik környezetvédelemért felelős politikusa élesen bírálta a szennyvíziszap feldolgozásának technológiáját, felhívva rá a figyelmet, hogy az Európai Unióban az eljárás még nem kapott végső jóváhagyást, Kanadában pedig egyenesen betiltották az ilyen módon történő kezelését.

Sikeres volt a tiltakozás, a kormány leállítja a külföldi szennyvíziszap magyar földbe temetését | Alfahír

A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A bejelentésre azt követően került sor, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes július 8-án ígéretet tett a jobbikos Varga-Damm Andreának az Országgyűlésben arra, hogy felülvizsgálják a külföldről importált szennyvíziszap-feldolgozást.