A magyar ellenzék támogatta: lesz rendkívüli parlamenti ülésnap klímaügyben

klímaváltozás

Összejött a szükséges számú aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához, amelyet az LMP az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatok kapcsán miatt hívott össze. Az erre vonatkozó iromány már meg is jelent a parlament honlapján. 

Keresztes László Lóránt, az ökopárt frakcióvezetője a benyújtott dokumentumban azt javasolja, hogy szeptember 18-án tartsák meg az ülést, amelyet az LMP-s képviselők mellett támogatták a Párbeszéd, a DK, a Jobbik-frakció tagjai, valamint MSZP-s és független képviselők is.

Az ülés megtartását a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcs miatt tartják fontosnak az ellenzéki képviselők, akik szeretnék megvitatni a kormány klímacsúccsal kapcsolatos álláspontját, valamint azt, hogy Magyarország milyen kötelezettségeket vállal 2030-ig a klímaváltozás megfékezése és az alkalmazkodási feladatok terén.
    
A házszabály szerint most Kövér Lászlón áll a döntés, hogy mikorra írja ki az ülés megtartását, elvileg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az Országgyűlést összehívnia ilyen kezdeményezés esetén.

Már csak az a kérdés, hogy a Fidesz-KDNP-t, valamint az Orbán-kormányt bárki képviseli-e majd az ülésen.