Jókora munkásszálló épül a Déli pályaudvar mellett

Jókora munkásszálló épül a Déli pályaudvar mellett

A XII. kerületi képviselő-testület fideszes többsége júniusban úgy döntött: önkormányzati tulajdonú teleken építtetnek 140 fős munkásszállót. A hivatalos magyarázat szerint bölcsődei és szociális dolgozókat helyeznének itt el, ám a valóságban szinte biztos, hogy ez a férőhelyeknek csak a töredékét adja majd, javarészt külföldi vendégmunkások érkeznek majd a Hegyvidékre. 

A kormány az elmúlt két évben huszonöt településen támogatta hasonló szállások létesítését több mint 10 milliárd forinttal. Az ősztől induló új pályázatoknál már nem csak önkormányzatok, vagy önkormányzati tulajdonú cégek, hanem más vállalkozások is kaphatnak pénzt ilyen célra. 

Egertől Kecskeméten, Tiszaújvároson és Orosházán át Újpestig egyre több helyről érkezik jelzés arról, hogy épülni fog, vagy már működik is helyben munkásszálló, többségében külföldi (ukrán, török, indiai, mongol, stb.) lakókkal.

Tavalyelőtt 24 ezer,  tavaly már 61 ezer munkavállalási célú tartózkodási engedélyt adtak ki Magyarországon.

Emellett a tavalyi 55 ezerről 57 ezerre emelték a Magyarországon foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok kvótáját. 

Táblákkal jelöli meg a Jobbik, hová telepíti a gazdasági migránsok tömegeit a Fidesz

Orbán Viktornak nem csak Törőcsik Marihoz, hanem egy átlagos magyar családhoz is be kellene kukucskálnia néha - üzente a miniszterelnöknek a Jobbik alelnöke, Stummer János, Lejer Zoltánnal, a párt Bács-Kiskun megyei regionális igazgatójával közösen tartott kecskeméti sajtótájékoztatójáról.

A betelepítés a magyar dolgozók bérének lenyomásán túl egyre nyilvánvalóbb közbiztonsági kockázatokkal is jár. Múlt hét hétfőn a soproni munkásszálláson, júliusban Szarvason késelt egy ukrán vendégmunkás, augusztusban Rákospalotán pedig gyilkosságot is elkövetett egyikőjük.

Ismét késelt egy ukrán vendégmunkás, októberben megállítható a betelepítésük

Sneider Tamás Jobbik-elnök szerint szó sincs elszigetelt esetekről, ha az Orbán-kormány támogatásával hazánkba telepített külföldi vendégmunkások által elkövetett bűncselekményekről kell beszélnünk. A politikust azután kérdeztük, hogy a rendőrség honlapja szerint vasárnap éjszaka egy soproni munkásszállón egy ukrán vendégmunkás megkéselte egy társát ( korábban volt már itt ökölpárbaj is).

A migránsmunkások áradata és az ezzel járó problémák eddig, úgy tűnt, elsősorban a vidéket, illetve a külvárosokat érintik. Most azonban Budán, a Déli pályaudvar környékén készülnek létrehozni egy tömegszállást számukra. 

Pokorni Zoltán polgármester előterjesztése szerint egy 70 lakásos, 140 férőhelyes munkásszálló létesülne az Alkotás utca 21. szám alatti épületben.

A XII. kerület vezetése az indoklásban azt állítja, eredetileg a helyi „intézményekben kialakult létszámhiány okozta ellátási nehézségek megoldása” a fő cél. A vidékről felkerülő bölcsődei, óvodai és szociális dolgozók családjukkal együtt kaphatnának itt szállást, ameddig saját lábra nem tudnak állni. 

Ezzel így persze nem is lenne gond. Csakhogy ilyen célra – igen jellemző módon – a kormány nem ad támogatást.

Állami dotációt csak a családjuk nélkül érkező – többségükben külföldi – vendégmunkások részére létesített szállók kaphatnak. 

Az előterjesztésből kiderül, hogy a kérdésre maga Marczinkó Zoltán munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kínált meglehetősen sajátos választ. Ennek lényege, hogy a hegyvidéki önkormányzat átadja az ingatlan hasznosítási jogát egy magáncégnek, amely abból munkásszállót csinál. Amikor a beruházás elkészül, „néhány lakás visszaadásra kerül”, ezekben helyeznék el a pedagógusokat és szociális dolgozókat. A többi, legalább 100-120 férőhely sorsára határozat nem tér ki. Igaz, ez már nem is az önkormányzat, hanem a kivitelező döntésétől függ. 

"Ők viszont alighanem ukrán munkásokkal töltik fel majd ezeket a helyeket"

 - vélekedik Martinez Gábor XII. kerületi jobbikos képviselő. Hozzáteszi: a Hegyvidéken jelenleg is számos építkezés folyik, és még többet terveznek a közeljövőben. Az építőiparba pedig a magyar munkaerő tragikus mértékű elvándorlása nyomán manapság már szinte semmilyen komoly projektet nem lehet elképzelni nagy létszámú idegen munkaerő nélkül – mutat rá Martinez.