Már Amerikában is téma a magyarországi vendégmunkások nagy száma

Lapítanak Orbánék a vendégmunkásoknak juttatott családi adókedvezmény ügyében

Terjedelmes riportban számol be a Magyarországra érkezett vendégmunkások helyzetéről az egyik legpatinásabb amerikai pénzügyi lap, a The Wall Street Journal (WSJ), a riportot a 444 szemlézte.

A cikk címe is beszédes: A bevándorlást hangosan ellenző Magyarország szélesre tárja kapuit a még több külföldi munkás előtt. A WSJ kiemeli, hogy míg Orbán Viktor szavakban a legradikálisabb bevándorlásellenes kormányfő az EU-ban, aki az „etnikai homogenitás” megőrzését, a „népességcsere” elkerülését állította politikája középpontjába, addig kormánya egy évvel ezelőtt

olyan új szabályozást készített a külföldi munkavállalóknak, ami az egyik legliberálisabb az unióban.

A pénzügyi lap hangsúlyozza, hogy 2017 és 2018 között 43 százalékkal nőtt a munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek száma, viszont az akkori 50 ezres szám – a gyorsított eljárás következtében – mára többszörösére növekedhetett. A lapnak nyilatkozott Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára, aki 150 és 200 ezer közé teszi az aktuális számukat. Sokan érkeznek Ukrajnából, Indiából, Mongóliából, Vietnamból – mondja.

Kétezerrel több gazdasági bevándorlót engednek be Orbánék

A tavalyi 55 ezer után idén 57 ezer főben határozta meg Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámát - vette észre a Menedzsment Fórum a Hivatalos Értesítőben megjelent miniszteri közleményt. A portál felidézi, a munkaerőhiány megoldása érdekében külön programot is indítottak, hogy ukrán vendégmunkásokkal tudják feltölteni a hiányszakmákat.

A WSJ idéz több vállalkozót is, akik megjegyzik, Orbán Viktor bevándorlásellenes kijelentései miatt helyben sok vita övezi a vendégmunkások érkezését. A helyszíni riport a Fejér megyei Móron készült, ahol száz mongol vendégmunkás él, a helyi autógyárban dolgozó Chinbaték házán pedig ott lengedezik a mongol zászló is.

A lap által megszólaltatott mongol gyári munkás és egy fiatal egyiptomi szoftverfejlesztő is azt nyilatkozta, hogy remekül érzi magát, szeretne itt maradni.

A pénzügyi lap azt is kiemeli,

az ellenzék több helyen azzal támadja a kormánypártot, hogy az ukránok elveszik a munkát.

"A propaganda ellenére kimondhatjuk: bevándorlóország lettünk"

A Jobbik politikusa, Szilágyi György mai sajtótájékoztatóján kijelentette: „a hangzatos ígéretek és a több tízmilliárdos propaganda ellenére kimondhatjuk: bevándorlóország lettünk." Szilágyi a KSH adataira hivatkozva közölte, hogy négy év alatt 135 ezer bevándorlót regisztráltak Magyarországon, szerinte ez a valóság, a többi csak hazugság.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A pénzintézet nyugdíjbiztosítottjai között több mint 6 százalékkal nőtt a 35 év alatti fiatalok aránya.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke beszélt az Alfahírnek a rabszolgatörvényről.