A magyar minimálbér éri a legkevesebbet a régióban

.

Hiába büszkélkedik a kormány az elmúlt évek hatalmas minimálbér-emeléseivel, az igazi felzárkózás elmaradni látszik. A régiós országok igyekeznek kitörni az olcsó munkaerő, alacsony bérek világából, csak Magyarország nem - írja az Mfor.

A lengyel kormány a tavaly nyáron javasoltnál is nagyobb mértékű minimálbér-emelést kezdeményezett, aminek értelmében jövő év elejétől bruttó 2600 zloty (198,6 ezer forint) lesz a minimálbér a korábban tervezett 2450 zloty helyett. Sőt, a kormányzó Jog és Igazságosság párt további emeléseket helyezett kilátásba, melynek eredményeként 2023 végére 4000 zlotyra vagyis több mint 305 ezer forintra emelnék a kötelezően adandó legkisebb bért.

Az Mfor emlékeztetett, hogy a régiónkból azonban nem Lengyelország az első, ahonnan az elmúlt hónapokban lendületes minimálbér-emelési tervekről érkeztek hírek. Július végén derült ki a szlovák munkaügyi minisztérium javaslata, mely szerint a mostani 520 eurós minimálbér 580 euróra emelkedne, hosszabb távon pedig szeretnék elérni, hogy az átlagbér 60 százalékának megfelelő összeg legyen a bérminimum.

Régiónkat tekintve a következő változások várhatóak: 

A várható emelések után

  • a lengyel bér már 31 százalékkal,
  • a szlovák 20 százalékkal,
  • a cseh 12 százalékkal magasabb,
  • a román minimálbér pedig mindössze 2 százalékkal alacsonyabb a magyarnál.

Nettó értékben:

  • a csehek 466 euróból (155 ezer forint),
  • a lengyelek 474 (157 ezer forint),
  • a szlovákok pedig 487 euróból (162 ezer forint) élhetnek majd a tervezett emelés után.
  • Csak Romániában előnytelenebb minimálbéresek nettó helyzete: ők az adózás után 278 eurót (92 ezer forintot) kapnak.

A magyarországi tervezetek szerint a hatéves bérmegállapodás értelmében 8 százalékkal emelkedhet a minimálbér jövőre vagyis bruttó 149 ezer forintról közel 161 ezerre. Ez az adózás utáni nettó összeget nézve azt jelenti, hogy jövőre a magyar minimálbéresek havonta 320 euróból (106 ezer forint) gazdálkodhatnak a mostani 306 euró után.

A magyar minimálbéresek régióbeli kedvezőtlen helyzetét részben tehát maga az állam idézi elő a bruttó bérek kiemelkedő mértékű adóterhelésével. Az Mfor portál szerint, ha a magyar kormány csupán olyan mértékben adóztatná a bruttó béreket, mint a szlovák állam, vagyis a jelenlegi adóteher fele sújtaná a dolgozókat, akkor rögtön sokkal közelebb kerülnénk a visegrádi országok nettó minimálbéréhez. 320 euró helyett ugyanis 408 eurót vihetnének haza az érintettek. A jelenlegi forint árfolyammal számolva ez havi 29 ezer forintos többletet jelentene.

Az Mfor szerint ez alapján a magyar minimálbér a sereghajtó a régióban. Noha nominálisan alacsonyabb a román nettó minimálbér, az érintettek többet tudnak vásárolni belőle, mint a magyarok idehaza

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. október 19. | 14:05
Életmódváltást szorgalmaz a katolikus egyházfő.
1
sss
2019. október 19. | 13:14
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
sss
2019. október 19. | 12:42
A barnacukor és a nádcukor nem egészségesebb, mint a kristálycukor.
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.