A török bombázás alatt sokan megszöktek az ISIS családtagokat őrző táborból

Szíria

Százharmincezernél is többen kényszerültek otthonuk elhagyására Szíria északkeleti részén a török hadsereg és a velük szövetséges milíciák által a héten indított offenzíva miatt - írja az MTI az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) vasárnapi bejelentése alapján.

Az OCHA szerint elsősorban a török határhoz közeli Tel Ábjad és Rász el-Ajn településekről menekülnek az emberek, becslések szerint pedig további mintegy 400 ezer civil szorul segítségre az összecsapások miatt.

Ugyanekkor a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd vezetésű ernyőszervezet vasárnap azt közölte, hogy a török hadsereg ágyúzása következtében sokan megszöktek az észak-szíriai Ajn Íszában lévő táborból, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet családtagjait őrzik. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet értesülései szerint a táborban káosz uralkodik.

A kurd hatóságok leszögezték, hogy a központ ágyúzása a terroristák támogatását jelenti.

A héten korábban már öt terrorista megszökött az ugyancsak kurd ellenőrzés alatt álló Kamisli börtönéből, miután a török hadsereg ágyútűz alá vette a várost.

Ankara és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport szerdán indította a Béke Forrása fedőnevű offenzíváját Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Az offenzívának már több tucat halálos áldozata van, köztük civilek is.
 

Kirángatták az autójából és agyonlőtték a törökök az egyik kurd párt vezetőjét

Legkevesebb kilenc kurd civillel, köztük a szíriai kurd közösség egyik politikai vezetőjével végzett a Törökország által támogatott arab milícia Szíria északi részén - írja az Index az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet közlésére hivatkozva.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. november 17. | 14:40
Varga-Damm Andrea szerint a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad.
1
sss
2019. november 17. | 08:54
„Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi.”
sss
2019. november 17. | 14:33
A szegényeknek szentelt egyházi világnapot Ferenc pápa három éve vezette be.
sss
2019. november 17. | 13:54
A miniszterelnök „kellően szerény” beszédet tartott Prágában.
Varga-Damm Andrea szerint a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad.
„Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi.”
Letaglózó, de szórakoztató rock ünnep.
Brenner Koloman szükségesnek tartja, hogy erre a területre fordítsák a nemzeti össztermék 6 százalékát, de lehetőség szerint inkább 8 százalékát.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András